Erdélyi derbi a Liga 1-ben, melynek tétje - ezúttal - csak a vendégek számára van

Az alapszakasz utolsó előtti fordulóját játsszák a hétvégén a labdarúgó Liga 1-ben.

A téli szünet előtt úgy tekintettünk a 24. fordulóban sorra kerülő erdélyi derbire, a CFR-ASA találkozóra, mint amelyen eldől, hogy a két csapat közül melyik csapat játszik majd a bajnoki serlegért, és melyik küzdhet a kiesés elkerüléséért. Aztán a lausanne-i Nemzetközi Sportddöntő Bíróság (TAS) helyben hagyta a román fegyelmi bizottság korábbi határozatát és nem adta vissza az alapfokon elvett 6 pontot a fellegvári alakulattól, így alsóházi kínokra kényszerítve a vasutas alakulatot.

Ezzel szemben a Marosvásárhelyi ASA továbbra is harcban áll az utolsó, a play-off-ba bejutást biztosító 6. hely megszerzéséért, így számukra sokkal nagyobb tétje van a vasárnap esti CFR elleni mérkőzésnek. A Maros-partiak színeiben Kolozsvárra látogat a télen megszerzett Adrian Mutu is.

A CFR-ASA összecsapás pikantériája, hogy a két alakulat a Román Kupa elődöntőjében is megmérkőzik egymással.

A tabellát továbbra is az Astra Giurgiu vezeti a 3 illetve négy ponttal lemaradt Dinamo és a Viitorul előtt. A címvédő FCSB a negyedik.  

Liga 1, a 25. forduló mérkőzései

Péntek

  • FC Botoşani-Astra (20:30, Dolce Sport  Look TV  Digi Sport)

Szombat

  • CSMS Iaşi-Temesvári Poli (18:00, Dolce Sport  Look TV  Digi Sport)
  • Dinamo-Concordia (20:30, Dolce Sport  Look TV  Digi Sport)

Vasárnap

  • Petrolul-Viitorul (18:00, Dolce Sport  Look TV  Digi Sport)
  • Kolozsvári CFR-Marosvásárhelyi ASA (20:30, Dolce Sport  Look TV  Digi Sport)

Hétfő

  • Pandurii-CS U Craiova (18:00, Dolce Sport  Look TV  Digi Sport)
  • FC Voluntari-Steaua (20:30, Dolce Sport  Look TV  Digi Sport)

Kapcsolódók

Kimaradt?