Kézi EB: továbbjutottak a magyar és román lányok

Három-három gólos győzelmet aratott Magyarország és Románia válogatottja a szerbiai női kézilabba Európa-bajnokság (EB) csoportkörének második fordulójában és ezzel bebiztosította továbbjutását a középdöntőbe.kezi

A magyar női kézilabda-válogatott az utolsó forduló eredményeitől függetlenül bejutott középdöntőbe a szerbiai Európa-bajnokság újvidéki csoportjából, mivel szerdán 24-21-re nyert a német csapat ellen.

Karl Erik Böhn szövetségi kapitány alakulata rosszul, 1-6-tal kezdett, így futnia kellett az eredmény után. A második félidőben sikerült átvennie a vezetést, majd a hajrában a biztos továbblépéshez szükséges kétgólos különbség is meglett, sőt, Görbicz Anita - aki kilenc találattal a mezőny legjobbja volt - az utolsó pillanatban háromra növelte az előnyt.

A nap első mérkőzésén a spanyolok legyőzték a horvátokat, így a Böhn-csapat a németektől nem kaphatott ki, máskülönben már most elveszítette volna reményét a továbbjutásra. Legalább kétgólos siker viszont középdöntőt ért.

Idegesen kezdett mindkét együttes, majd a németek kétszer villantak, Görbicz az 5. percben szépített büntetőből. A védelem - akárcsak egy nappal korábban - nem zárt hatékonyan, a támadójáték pedig vérszegény volt. Schülke könnyedén fogta a gyenge magyar lövéseket. A 8. percben már 6-1 volt oda, amikor Böhn időt kért. Az első magyar akciógólra csaknem tíz percet kellett várni.

Megjött a mintegy ezer fős magyar szurkolósereg hangja, és a csapat megkezdte a felzárkózás: öt percen át nem kapott gólt, miközben lőtt hármat. Tomori sorra harcolta ki a hétmétereseket - ezeket Görbicz bevágta -, Herr pedig egyre többet védett, még büntetőt is.piroska

Keményebbé vált a meccs, sok volt a szabálytalankodás. Müllert kiküldték, ez idő alatt az egyenlítésért támadhattak a magyarok. A szünet előtti hajrában aztán megint előjött néhány hiba, így háromgólosra visszahízott a különbség.

A második félidő elején Schülke kirúgta Görbicz hétméteresét, ugyanakkor a korábbinál már hatékonyabb volt a védekezés. A magyar irányító nem veszítette kedvét, a 37. percben az ő büntetőjével alakult 14-14-re az állás. A németek nyolc percig képtelen voltak kapuba találni, ennek eredményeként Szucsánszki révén 39. percben először vezetett a magyar csapat (16-15).

Az ellenfél edzője időt kért, csapata egyenlített, majd Görbicz újabb hétméterest hibázott. Fej fej mellett haladt a két válogatott. A magyaroktól Szamoránsky, a németektől Steinbach került jó szériába. Nadgornaja kiállítása alatt 20-18-ra lépett el Böhn együttese. Bódi sem úszta meg szabálytalankodását, de sikerült átvészelni ezt a két percet egy bekapott góllal.

Bulathot is kiküldték, Tomori révén azonban így is nőtt az előny, ráadásul Kiss kritikus pillanatban büntetőt fogott. Az 56. percben jött az egyenlítés, ám a túloldalon Bulath keze nem remegett meg (22-21). A hajrában több technikai hibát elkövettek a németek, a Görbicz vezérelte csapat pedig ezt könyörtelenül kihasználta.

A magyarokkal 24 óra leforgása alatt nagyot fordult a világ: a horvátoktól elszenvedett keddi vereség után még a korai búcsú veszélye is felrémlett, a szerdai háromgólos győzelemmel viszont biztos középdöntős az együttes.

A C csoport állása:

  1. Spanyolország 4 pont
  2. Magyarország 2 (51-49)
  3. Horvátország 2 (49-52)
  4. Németország 0

A D csoport állása

  1. Montenegró 4 pont
  2. Románia 3
  3. Oroszország 1
  4. Izland 0

További mérkőzések

december 6., csütörtök:

  • A csoport (Belgrád): Szerbia-Ukrajna 19.15, Csehország-Norvégia 21.15
  • B csoport (Nis): Macedónia-Svédország 19.15, Dánia-Franciaország 21.15

december 7., péntek:

  • C csoport (Újvidék): Magyarország-Spanyolország 19.15, Horvátország-Németország 21.15
  • D csoport (Versec): Oroszország-Izland 19.05, Románia-Montenegró 21.15

december 8., szombat:

  • A csoport (Belgrád): Norvégia-Ukrajna 19.15, Szerbia-Csehország 21.15
  • B csoport (Nis): Svédország-Franciaország 19.15, Dánia-Macedónia 21.15

Kimaradt?