Vízilabda-Eb: elődöntős és egy lépésre az olimpiától a Benedek-csapat

A magyar férfi vízilabda-válogatott 8-5-re legyőzte az olimpiai bajnok horvát csapatot a belgrádi Európa-bajnokság kedd esti negyeddöntőjében, így csütörtökön Montenegróval találkozik a fináléba jutásért, egyúttal az olimpiai kvótáért.

A magyarok elsősorban kiváló védekezésüknek, illetve Nagy Viktor fantasztikus kapusteljesítményének köszönhetően diadalmaskodtak.

Miután Magyarország fölényesen, 14-3-ra legyőzte Grúziát a legjobb 16 között, a negyeddöntőben a világbajnoki ezüstérmes Horvátország volt az ellenfele. Az már korábban kiderült, hogy az Európa-bajnokságtól függetlenül ott lesz Magyarország a trieszti olimpiai selejtezős tornán, de a Benedek Tibor vezette csapat célja az Eb-döntő, ami automatikus kijutást jelent az olimpiára.

Magyarország jól kezdte a mérkőzést. Előbb Hárai lőtt szép gólt, majd Hosnyánszky góljával már kétgólos volt a magyar előny. Az első negyed végén az állás 2-1 volt, mert emberelőnyben szépített Horvátország.

A második negyedben ugyan a horvát csapat egyenlíteni tudott, de ezt a negyedet is Magyarország nyerte, méghozzá 3-2-re. A félidőben emiatt az állás 5-3 volt, amelyben nagy szerepet játszott a jó formában védő kapus, Nagy Viktor.

A harmadik negyedben mindkét csapat előtt több lehetőség adódott, de csak 1-1 gól született, így az utolsó negyed előtt két góllal, 6-4-re vezetett Magyarország.

Varga Dénes góljával indult a záró negyed, így a meccsen először három góllal vezetett Magyarország. A horvát csapat ugyan dobott egy gólt (7-5), de két perccel a vége előtt egy horvát játékost ütésért végleg kiállítottak, majd 1 perc 47 másodperccel a vége előtt Vámos emberelőnyös gólt dobott. A meccs végeredménye 8-5 lett, így Magyarország továbbjutott a legjobb négy közé.

A magyar csapat ellenfele az elődöntőben Montenegró lesz. Ezt a mérkőzést csütörtökön rendezik romániai idő szerint 21.15-kor. Magyarország és Montenegró a tavalyi világbajnokságon is találkozott, akkor az ötödik helyért rendezett meccsen Montenegró nyert 10-9-re. Ha Magyarország döntős, akkor automatikusan ott van az olimpián. A másik ágon Görögország-Szerbia meccs lesz a döntőbe jutásért.

Kapcsolódók

Kimaradt?