Josep Guardiola bocsánatot kért a kotyogásáért

A Bayern München vezetőedzője, Josep Guardiola kedden bocsánatot kért, amiért egy héttel ezelőtt elárulta, hogy a nyártól Angliában folytatja pályafutását.

A 44 éves katalán tréner december 20-án hozta nyilvánosságra, hogy nem hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését a Bundesliga címvédőjénél, arról pedig múlt kedden beszélt, hogy Angliában folytatja karrierjét, mert több ajánlata is van az élvonalból.

Utóbbi bejelentésével a Premier League számos edzőjének ellenszenvét kivívta, mert több találgatás is napvilágot látott azzal kapcsolatban, melyik lehet a következő csapata. A Kicker című német lap értesülései szerint Guardiola nyártól a Manchester City vezetőedzője lesz, ezt egy másik újság, a Bild már októberben megírta. Az információt az angol klub és Guardiola azóta sem erősítette meg. A brit sportsajtóban a Manchester United, az Arsenal és a Chelsea is szóba került vele összefüggésben.

Az FC Barcelonával kétszeres Bajnokok Ligája-győztes tréner a Bayern München katari edzőtáborában közölte: bocsánatot kér az angol élvonalban tevékenykedő kollégáitól, és hangsúlyozta, hogy tiszteli őket. „Sajnálom. Nem volt szándékomban senkit megbántani” – szögezte le Guardiola, és hozzátette, hogy játékosként is sokra tartotta az edzőit.

A szakvezető a történtek ellenére továbbra sem volt hajlandó elárulni, hol folytatja a munkát nyártól. Azt mondta, csak az új szerződése aláírását követően jelenti be, melyik lesz a következő klubja. 

„Természetesen jelenleg, és amíg itt dolgozom, a Bayern Münchenre összpontosítok. Ez nem változtat azon a tényen, hogy a következő szezonban már egy másik csapatot fogok edzeni” – magyarázta. 

Guardiola elmondása szerint akár a tavaszi szezon közben sor kerülhet új megállapodása megkötésére. 

Az edző 2013-ban érkezett Münchenbe, ahol két bajnoki cím mellett megnyerte a klubvilágbajnokságot, az európai Szuperkupát és a Német Kupát, ugyanakkor a BL-ben mindkétszer az elődöntő jelentette a végállomást együttese számára. A klub decemberi közlése szerint a kispadon az 56 éves, háromszoros BL-győztes olasz Carlo Ancelotti váltja. 

A címvédő bajor együttes úgy vonult el a téli szünetre, hogy a Bundesligában nyolc pont előnnyel vezet a második helyen álló Borussia Dortmund előtt. Idei első bajnoki meccsét a Hamburggal játssza, január 22-én. 

Kapcsolódók

Kimaradt?