Hatvannégy csapatos Bajnokok Ligáját akar Platini

Megszűnhet az Európa Liga, és hatvannégy csapatosra bővülhet a Bajnokok Ligája. Az UEFA elnöke, Michel Platini a francia Outest-France-nak elmondta, változás biztos lesz.

„Tárgyalunk erről, de csak 2014-ben fogunk döntést hozni, még semmi sem végleges" – jelentette ki a lapnak Platini a 64 csapatos Bajnokok Ligájáról.platini

Az UEFA elnöke elmondta, 2015-től változtatnák meg a nemzetközi kupasorozatok kiírását, amely 2018-ig biztosan érvényben maradna.

A Bajnokok Ligája csoportkörét harminckét csapat részvételével rendezik meg jelenleg. A klubokat négyes csoportokba sorsolják, az első két helyezett megy tovább a nyolcaddöntőbe. Az Európa Liga csoportkörét negyvennyolc csapattal bonyolítják le, itt is az első két helyezett jut tovább, hozzájuk csatlakoznak a BL-csoportok harmadik helyezettjei, így alakul ki az egyenes kieséses 32-es tábla.

Az EL-t három éve alakították át, azonban így is jóval kevesebb bevételt hoz a BL-nél, és a nézőszámok is gyengébbek. Sok kisebb klubnak azonban így is nagy lehetőséget jelent, a Videoton például már ötszázmillió forintot keresett a szerepléssel.

64 BL-csapatot tizennégy csoportba lehetne sorolni, csütörtökönként nem EL-, hanem BL-meccsek lennének. A tizenhat csoportelső egyenes kiesésben folytathatná, de az is lehet, hogy minden csoportból ketten mennének tovább, de akkor még egy kieséses kört be kellene iktatni. Hosszabb nem lenne a sorozat, de ősszel kevés rangadót látnánk.

Platini szerint nincs realitása annak, hogy a leggazdagabb európai klubok kiválnának, és saját tornát rendeznének maguknak. „Ez a téma időről időre felmerül. Nem tudom, hogyan rendeznék meg az UEFA-n kívül, ki bíráskodna például, milyen stadionokban rendeznék a meccseket?" – kétkedett a szervezet vezetője, aki a lapnak az sem zárta ki, hogy idővel elindul a FIFA elnöki tisztségéért.

Az UEFA-elnök az Európa-bajnokságok lebonyolítását is megváltoztatná 2020-tól. Egy ország helyett tizenhárom európai nagyváros adna otthont a tornának, Budapest egyelőre nincs a lehetséges helyszínek között.

Kimaradt?