Forma-1: Rosberg Brazíliában is nyert, megszerezte a második helyet

Nico Rosberg a Mexikói Nagydíj után Brazíliában is győzött, megelőzve Lewis Hamiltont, ezzel biztossá tette második helyét a világbajnokságon. A két Mercedes mögött Sebastian Vettel lett a harmadik a futamon, amelyen csak az első négy pilóta végzett egy körön belül.

Nico Rosberg a Mexikói Nagydíj után Brazíliában is maximálisan kihasználta az első rajtkocka adta előnyöket, és Lewis Hamiltont végig maga mögött tartva megnyerte a Formula–1-es szezon utolsó előtti versenyét.

A német a rajtnál maga mögött tartotta csapattársát, aki a verseny során hiába került közel hozzá, nem tudott előzésbe kezdeni. Hamilton a modern F1 csapdájába esett, ugyanazzal az autóval, ugyanazzal a stratégiával ment, mint Rosberg, így pedig nem lehet előzni, mert az autó a másik mögötti szélárnyékban a kanyarokban szinte irányíthatatlan.

A versenyen láthattuk, hogy csak a gumik állapota közötti jelentős különbség teremtett lehetőséget az előzésre, ez a Mercedesnél nem volt meg.

A harmadik és negyedik helyre simán bejött a két Ferrari, Sebastian Vettel (két lágy gumis etap) és Kimi Räikkönen (eggyel kevesebb bokszkiállás) is eltérő stratégiát alkalmazott, mint a Mercedes, mégsem járt sikerrel.

A verseny egyetlen kiesője Carlos Sainz volt, a spanyol autója már a rajtrácsra sem jutott el, a bokszutcában újraindították, de csak fél kört tett meg, mielőtt végleg leállt.

A 2015-ös F1-es vb-idény két hét múlva Abu-Dzabiban ér véget.

Kimaradt?