Alonso a brazil futamra esőt remél

Fernando Alonso esőért fohászkodik a vasárnapi brazil futam idejére, hiszen akkor egy csapásra eltűnne a Red Bullok jelentôs fölénye. Idén a spanyol a vizes aszfalton rendre legyőzte riválisát, Sebastian Vettelt.

Alonso ebben az idényben bebizonyította, kifejezetten fekszik neki a vizes pálya, hiszen a trópusi záporral megspékelt – s emiatt egy időre meg is szakított –, kaotikus malajziai versenyt megnyerte, akárcsak a német futamot, amelynek az esős kvalifikációján harcolta ki a pole-pozíciót. ­Vagy­is a három elsőségéből kettőnél a kezére játszott a mostoha időjárás. 1124-alonso

A meteorológiai előrejelzés mindenesetre jókedvre derítheti a Ferrari pilótáját, mert az időmérőre ugyan még szikrázó napsütést és harminc fok fölötti hőséget, a nagydíjra jelentős lehűlést, valamint esőt ígér.

Márpedig ha tényleg így alakul, nincs akkora jelentősége, ha nem sikerül az élbolyba kvalifikálnia magát. Ráadásul az esős futam mindig nagyon rizikós, s a 13 ponttal előtte álló Sebastian Vettel azt az egyet nem engedheti meg magának, hogy kiessen.

Alonso persze rutinosan igyekszik ráerősíteni a Red Bull klasszisának félelmére, és lépten-nyomon hangsúlyozza, riválisával ellentétben neki nincs vesztenivalója. "Kevesebb a nyomás rajtam, mintha vezetném a világbajnokságot" – mondta Alonso, aki korábban még sosem nyert Brazíliában.

"Valójában nincs vesztenivalóm, hiszen a második helyem már biztos. A végső győzelem viszont nem csak rajtam múlik, ahhoz történnie kell valaminek Sebastian Red Bulljával, hiszen az elmúlt öt futamon ő dominált, és normál körülmények között nyilván most is ez lenne a helyzet. A lényeg, hogy dobogón végezzek, vagyis a 13 pontos hátrányomat ledolgozzam. Ennél többet nem tehetek" - részletezte a pilóta.

Vettel egyébként viccelődéssel válaszolt az őt esővel ijesztgetőknek: "szerencsére a Pirelli nem felejtette el bepakolni az esőgumikat, így nincs mitől tartanom" – kontrázott a címvédő.

Jenson Button Alonsonak drukkol

Jenson Button, a McLaren csapat világbajnoka Fernando Alonso mellett tette le a voksát. Szerinte a spanyol pilóta jobban megérdemli a vb-címet, mint Sebastian Vettel.1124-Jenson-Button

"Fernando teljesítménye volt idén a legkiegyensúlyozottabb, nem igazán hibázott, és mindent kifacsart az autójából. Messze ő tette rám a legjobb benyomást" – mondta Button. Hozzátette: Sebastian bár az utóbbi öt versenyen fantasztikusan szerepelt, mindezt egy remek kocsival érte el, s az összkép már nem olyan egyenletes nála.

Kimaradt?