Eb-pótselejtező: Norvégia lesz Magyarország ellenfele

A magyar labdarúgó-válogatott a norvég csapatot kapta ellenfélül a 2016-os, franciaországi Európa-bajnokság novemberi pótselejtezőjére a Nyonban tartott vasárnapi sorsoláson.

Bernd Storck szövetségi kapitány együttese Oslóban kezd a lehető legkorábbi, november 12-i időpontban, majd három nappal később hazai pályán, a Groupama Arénában fogadja riválisát a visszavágón.

A magyarokat nem húzták ki az első három párharcba és a norvég, szlovén, dán, ír kvartettből előbbi maradt az urnában utolsóként a nem kiemelt válogatottak közül. A sorsolás szeszélye folytán a kiemeltek közül egyedüliként Magyarország kezd vendégként.

Storck: jó sorsolásnak mondható

"A sorsolás előtt nem volt különösebb preferenciám az ellenfelet illetően, hiszen aki eljut idáig, biztos, hogy kiváló csapat" - mondta a magyar szövetség honlapjának a német szakvezető. "Az a kívánságom, hogy idegenben kezdjük a párharcot, teljesült, a csapat szempontjából ez mindenképpen jó sorsolásnak mondható. Így is csak félig jött be, amit szerettem volna, hiszen ideálisabb lett volna, ha nem az első játéknapon lépünk pályára, mert így kevés időnk lesz a felkészülésre".

Storck hozzátette, a norvég futballt nagyon jól ismerik, senkinek sem kell bemutatni az ellenfelet és mindenki számára nyilvánvaló, hogy egy egészen kiváló rivális vár rájuk. Szerinte ezt bizonyítja, hogy egészen az utolsó körig versenyben voltak az egyenes ági Eb-részvételért, és csak az olaszok ellen bukták el a továbbjutást úgy, hogy sokáig vezettek is idegenben ellenük, s csupán a hajrában fordított Olaszország.

"Most arra kell fókuszálnunk, hogy jól felkészítsük az ellenfél játékából a csapatot, majd idegenben játsszunk egy szoros mérkőzést, annak érdekében, hogy itthon, a közönség támogatásával esélyünk legyen véghez vinni a történelmi tettet és kijussunk az Európa-bajnokságra" - mondta Storck, aki a magyar kispadon eddigi négy meccsén két döntetlen mellett egy-egy győzelmet és vereséget számlál.

Högmo: esélyesebbek vagyunk

Norvég kollégája, Per-Mathias Högmo szerint nagy motivációt jelent a csapatának, hogy otthon, telt ház előtt kezdheti a párharcot. A magyart nagyon tapasztalt együttesként jellemezte, ugyanakkor úgy vélte, Norvégiának jó esélye van, hogy a két meccsen felülmúlja riválisát.

Magyarország 34 éve nyeretlen a norvégokkal szemben, azóta öt döntetlen mellett négyszer kikapott tőlük. Az összesített mérleg ugyanakkor magyar fölényt mutat: a nemzeti együttes hétszer győzött, ötször döntetlent játszott és ötször vereséget szenvedett. Legutóbb 2012 novemberében találkozott a két gárda, s az akkori barátságos mérkőzésen 2-0-s vendégsiker született a Puskás Ferenc Stadionban. A nemzeti együttes az 1986-os világbajnokság óta először vehetne részt nagy nemzetközi tornán, az Eb-re pedig története során harmadszor juthat ki, erre legutóbb 1972-ben volt példa.

A pótselejtező programja:

első mérkőzések:

  • november 12.: Norvégia-Magyarország 21.45
  • november 13.: Bosznia-Hercegovina - Írország 21.45
  • november 14.: Ukrajna-Szlovénia 18.00, Svédország-Dánia 21.45

visszavágók:

  • november 15.: Magyarország-Norvégia 21.45
  • november 16.: Írország - Bosznia-Hercegovina 21.45
  • november 17.: Szlovénia-Ukrajna 20.45, Dánia-Svédország 21.45

Kapcsolódók

Kimaradt?