Újraaszfaltozzák a Hungaroringet

Megkezdődött a Hungaroringen a 4,3 kilométeres pálya kopórétegcseréjének előkészítése, újraaszfaltozzák a pályát és új rázóköveket raknak le; a teljes beruházás költsége bruttó 750 millió forint, amelyet a cég saját forrásból biztosít - nyilatkozta a Világgazdaságnak a Hungaroring Zrt. elnök-vezérigazgatója, Gyulay Zsolt.

Szerinte a többi létesítmény - a lelátó, a főépület és a bokszutca - is megérett a bontásra, illetve az újjáépítésre. A cég által készített tanulmányok ugyanis azt igazolták, hogy célszerűbb a bontás, mint a felújítás. Az építkezés során a közműveket is korszerűsítenék, és egy motorizációs látogatóközpontot is létrehoznának, amely egy új beléptető rendszert is magába foglalna.

A tervek szerint a beruházás költsége 25 milliárd forint körül alakulna, amit központi forrásból fedeznének. Utóbbira az adhat reményt, hogy a kabinet kiemelten kezeli a sportberuházásokat. A társaság bízik abban, hogy a kormány minél előbb dönt a beruházásról, amely után hozzáláthatnak az engedélyeztetési, kivitelezési tervek pályáztatásához. 

Gyulay Zsolt kitért arra is, hogy elégedett az idei évi teljesítményükkel és szerinte jó az esélyük arra, hogy pénzügyi szempontból nyereséges évet tudjanak a hátuk mögött.

banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?