A londoni olimpia legjei
Immár csak négy nap van hátra a 2012-es londoni nyári olimpiai játékok pénteki hivatalos megnyitójáig. A nevezések már lezárultak (cserékre még azért van lehetőség), a szereplők listáját kihirdették a sportági szövetségek és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A játékok előtt az nso.hu áttekintette a londoni olimpikonok legjeit: kik a legfiatalabbak, a legidősebbek, a pille- és az ólomsúlyúak, az óriások és „minik”!
HOKECU BÁCSI LOVAGOL
Kezdjük a szeniorok listájával! Az olimpia korelnöke hetvenegy éves – a japán Hokecu Hirosi 1941-ben született, és már az 1964-es(!) játékok lovasversenyein is részt vett. Hokecu „bácsinak” ezt követően negyvennégy évet kellett várnia következő ötkarikás részvételére – az 1988-as játékokon a lovát karanténba zárták, így nem tudott indulni –, 2008-ban megdöntötte a japán korrekordot. Most hetvenévesen kvalifikálta magát a játékokra, ezzel ő minden idők második legidősebb olimpikonja Oskar Swahn után.
Mint köztudott, egészen más „időszámítás" szerint mérik a tornászok aktív pályafutását, egy huszonöt éves is veteránnak tekinthető. Londonban mind férfi, mind női szertornában megdől a korrekord: a négyszeres világbajnok bolgár Jordan Jovcsev 39 évesen indul, egyben ez lesz 1992, 1996, 2000, 2004 és 2008 a hatodik olimpiája – ez szintén rekord. Szintén 1992-ben debütált olimpián a német színekben induló Oksana Chusovitina, a tornaversenyek „nagyija” – aki sportemberként valódi példakép lehet mindenki számára. „Csuszo” 1987-ben már nemzetközi versenyeken indult, 1988-ban szovjet juniorbajnok lett, 1992-ben beválogatták az Egyesített Csapatba, melynek tagjaként megszerezte élete egyetlen olimpiai bajnoki címét. Egy évvel később már szülőföldje, Üzbegisztán színeiben versenyzett (és edzett pocsék körülmények között), ő szerezte a függetlenné vált ország történetének első világbajnoki aranyérmét is, 2003-ban. A 2004-es olimpia után ismét országot váltott, méghozzá kisfia, Aliser miatt. Alisert leukémiával kezelik kétéves kora óta, és a megfelelő gyógyíttatását Chusovitina csak a Németországba költözéssel tudta finanszírozni és biztosítani. 2006 óta német állampolgár, 2008-ban olimpiai érmet hozott a németeknek ugrásban – most is éremesélyes lesz. A korkülönbség Chusovitina és a legfiatalabb tornászlány olimpikon, a 15 éves francia Anne Kuhm között 22 év.
Hokecu Hirosi civil karrierje előtt is jár a kalapemelés: egy japán gyógyszeripari cég elnökeként vonult nyugdíjba, 2003 óta pedig ismét minden figyelmét a lovassportra fordítja – a kvalifikáció érdekében Japánból Németországba költözött. Edzője, Ton de Ridder tizenöt évvel fiatalabb nála – amikor De Ridder nyolcéves volt, Hokecu már a tokiói olimpián lovagolt.
„Hazai közönség előtt mindent beleadtam, de akkor, nagyon fiatalon még nem is igazán fogtam fel, mekkora esemény egy olimpia. Azt tudtam, hogy nagyon szeretnék még egyszer indulni, és ez 2008-ban sikerült is. Szerencsére ezzel nem volt vége, meglett a londoni kvalifikáció – amit persze nagyban a lovamnak, Suttogásnak is köszönhetek. Szeretném megmutatni, hogy a kor önmagában nem számít, eltökéltséggel és alázattal mindig elérhetjük céljainkat. Ha vannak céljaink, fiatalok maradhatunk” – nyilatkozta a játékok doyenje.
A kanadai lovas világklasszis, Ian Millar a doyenségről lemaradt – a „hamvasan ifjú” díjugrató 1947-es születésű –, viszont ő lesz minden idők legtöbb olimpián szereplő sportolója abban a pillanatban, amikor először belovagol az ötkarikás pályára. Millar – avagy Kanada kapitány – az osztrák vitorlázó Hubert Raudaschl rekordját adja át a múltnak, jelenleg mindketten kilenc-kilenc olimpiai szerepléssel büszkélkedhetnek. Raudaschl már visszavonult (1964 és 1996 között indult a játékokon), Millar még közel sem – a kanadai sportoló ráadásul éremesélyes is. Millar 1972 óta csak a moszkvai, bojkottált játékokat hagyta ki, eddig egy ezüstérmet szerzett – Pekingben, 61 évesen! Jelölt volt a kanadai zászlóvivő pozíciójára is, de a juharleveles lobogót végül az olimpiai bajnok triatlonos, Simon Whitfield viheti.
A női mezőny korelnöke is (mily meglepő) egy lovas, az ausztrál Mary Hanna – ő ötvennyolc évesen vesz részt karrierje negyedik olimpiáján. Ha épp nem lovagol, Hanna egy másik sportágban is „viszonylag jó” szinten versenyez – világbajnoki résztvevő vitorlázó is az etchells hajóosztályban.
A magyar olimpiai küldöttség doyenje az ötkarikás játékokon 45 évesen bemutatkozó sportlövő, Bognár Richárd.
TOGÓI A LEGFIATALABB
A londoni olimpia legfiatalabb résztvevője a mindössze tizenhárom esztendős, 1999-ben született togói Adzo Kpossi. Csupán két évvel idősebb nála a legfiatalabb férfi olimpikon, a laoszi Phathana Inthavong. A magyar küldöttség legifjabbja Gyarmati Dezső unokája, az 1996-ban született ifjúsági Európa-bajnok úszó, Szilágyi Liliána.
ÓRIÁSOK ÉS „TÖRPÉK”
A legmagasabb olimpikon a kínai férfi kosárlabda-válogatott centere, Csang Csao-hszü a maga 219 centiméterével. Beceneve (ki nem találnák) „Kicsi Hszü”. A kínai apróság Kaliforniában, a Berkeley Egyetemen pallérozódott, most a Sanghaj Sharks erőssége.
A női olimpikonok között szintén kínai kosaras viszi a (magassági) prímet, Vej Vej 207 centiméterre nőtt – volt kitől örökölni a magasságért felelős géneket, ugyanis mindkét szülője kosárlabdázó.
Az olimpia legalacsonyabbja a venezuelai 200 méteres síkfutó, Nercely Soto (132 centi, reméljük, beáll egy közös képre Csang Csao-hszüvel), míg a férfiak között a legapróbb a tuvalui súlyemelő Tuau Lapua Lapua. A magyar küldöttség legmagasabb tagja a kézilabdázó Nagy László (209 cm), a legalacsonyabb alighanem a cselgáncsozó Csernoviczki Éva és a tornász Böczögő Dorina (160-160).
SÚLYOS ÉS PILLE
Az egész olimpia legnehezebb egyénisége a guami szupernehézsúlyú cselgáncsozó, Ricardo Blas Jr. – ő 218 kilogrammal mérlegel. A legkisebb súlyú versenyző – ez abszolút papírforma – egy szertornász, a japán Teramoto Aszuka, a hölgy 136 centijéhez 30 kilogramm társul.
A LEGGYAKORIBB NÉV
Kiss? Nem! Nagy? Nem! Smith? Nem! Az olimpiai játékok leggyakoribb családneve a koreai Kim, megelőzve három kínai családnevet (Vang, Li és Csang). A Kim egyébként messze a leggyakoribb név Koreában, a legutóbbi felmérések szerint az ország több mint ötöde viseli családnévként – ez 9.925 millió embert jelent!
ÉREMHALMOZÓK
A londoni ötkarikás játékokra a legeredményesebbként érkező versenyző egyben minden olimpiák legeredményesebb férfi versenyzője, Michael Phelps – az amerikai úszóklasszis tizennégy arany- és két bronzérmet jegyez eddig az olimpiákon. A nők közül Birgit Fischer (8 arany, 4 ezüst), Isabell Werth (5 arany, 3 ezüst) és Dara Torres (4 arany, 4 ezüst, 4 bronz) sem kvalifikálta magát, így az olasz tőrvívó sztár, Valentina Vezzali a legnagyobb éremhalmozó öt arany-, egy ezüst és egy bronzéremmel. Vezzali már így is minden idők legeredményesebb vívónője, és nem lenne nagy meglepetés, ha Londonban még hozzáadna egy medáliát lenyűgöző kollekciójához.
A magyar küldöttség legeredményesebb tagjai a három aranyérmesek: Douchev-Janics Natasa, Kammerer Zoltán, Biros Péter, Kásás Tamás, Kiss Gergely és Szécsi Zoltán.