Megbüntették a magyar klubokat, mert a drukkerek Romániát becsmérelték

Az NB I 7. fordulója után a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága (FEB) több magyar klubot is jelentős összegű pénzbüntetéssel sújtott, mert szurkolóik trágár kifejezésekkel becsmérelték Romániát.

„A FEB továbbra is kizárólag azon szabályszegésekért szab ki büntetést, amelyeket az UEFA is büntet a nemzetközi mérkőzéseken, és a lehető legszigorúbban fellép az olyan kirívó szabálysértésekkel szemben, mint amilyenek egy másik nemzet ellen irányuló trágár megnyilvánulások” – olvasható az mlsz.hu-n.

A DVTK–Újpest bajnokin a vendégszektorból több alkalommal, ismétlődően Romániát trágár kifejezésekkel becsmérlő rigmusok hangzottak el, a futballmérkőzésen nem tolerálható megnyilvánuláshoz több alkalommal a hazai szurkolók egy része is csatlakozott. Az újpesti szektorból a mérkőzés közben több alkalommal is hallhatóak voltak egyéb, súlyosan megbotránkoztató, trágár kifejezések. A Diósgyőr és az Újpest vonatkozásában is súlyosító körülmény volt, és a súlyos pénzbüntetést indokolja, hogy a két klub visszaesőnek minősül. A DVTK esetében további súlyosító körülmény, hogy a hazai klub nem minden esetben tett intézkedést a trágár rigmusok beszüntetése érdekében.

A Magyarország-Románia Eb-selejtezőt pénteken 21.45 órai kezdettel rendezik a Groupama Arénában. A mérkőzésről és a „körítésről” a Maszol a helyszínről számol be. 

A Videoton–DVSC bajnokin – egyéb megbotránkoztató rigmusok mellett – ugyancsak mindkét szurkolótábor trágár kifejezésekkel illette Romániát. A bizottság a fehérváriak esetében súlyosító körülményként vette figyelembe vette, hogy visszaesőnek minősül, enyhítő körülményként értékelte viszont, hogy a hazai és a vendég szurkolók fenti megnyilvánulásai alkalmával minden esetben intézkedést tett, amikor hangosbemondón keresztül sportszerű szurkolásra hívta fel a szurkolók figyelmét.

Ugyancsak más nemzetet becsmérlő rigmusokért kapott büntetést a Budapest Honvéd. A bizottság enyhítő körülményként értékelte, hogy a Budapest Honvéd–Puskás Akadémia találkozón a hazai sportszervezet azonnal intézkedett, felhívta a szurkolók figyelmét a sportszerű szurkolásra.

A FEB a Videoton–DVSC mérkőzésen történtek miatt a Videotont, mint visszaesőt, szurkolói részéről tapasztalt becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető magatartásért 400 000 Ft, a DVSC-t szurkolóinak másokat megbotránkoztató és becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető magatartásáért 500 000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.
A FEB a Vasas–MTK mérkőzésen történtek miatt a Vasast, mint visszaesőt, szurkolóinak másokat megbotránkoztató (az ellenfél egyik játékosának szidalmazása) magatartásáért 50 000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.
A FEB a Diósgyőr–Újpest mérkőzésen történtek miatt a Diósgyőrt, mint visszaesőt, szurkolóinak másokat megbotránkoztató (az ellenfél, más sportszervezet és a játékvezető szidalmazása) és más nemzetet becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető magatartásáért 600 000 Ft, az Újpestet, mint visszaesőt, szurkolóinak másokat megbotránkoztató (más sportszervezet szidalmazása) és becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető magatartásáért 1 300 000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.
A FEB a Honvéd–Puskás mérkőzésen történtek miatt a Honvédot, szurkolóinak másokat megbotránkoztató és becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető magatartásáért 350 000 Ftpénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

Kimaradt?