Clau-coach ismét csak Clau-gól

Még le se járt a Liga 1 első fordulója és máris edzőcserére kényszerül a kolozsvári U labdarúgócsapata, miután a vezetőséggel összevesző Claudiu Niculescu felállt a kispadról. A nyitó forduló pénteki játéknapján csúfos vereséget szenvedő „Egyetemistáknál” (2-6 a Pandurii otthonában) elszabadultak az indulatok, miután a csapat menedzsere, Ana Maria Prodan amatőrizmussal, hozzá nem értéssel vádolta Niculescut, aki - szerinte - rosszul készítette fel a játékosokat a mérkőzésre.

Az önérzetében megsértett fiatal edző hétfőn három órás egyeztetés után bejelentette lemondását és a még érvényben levő játékosi szerződése végigvitelére vállalkozott.

„Vérig sértettek, egyszerűen nem folytathattam tovább az edzői munkát. Nagyon sajnálom a történteket, hiszen az U-ért és szurkolóiért dolgoztam. Ezért is döntöttem úgy, hogy Kolozsváron maradok, de immár csak játékosként” – mondta Niculescu, hozzátéve, azonnal elkezdi az edzéseket. Reményét fejezte ki, hogy mihamarabb versenyformába hozza magát és ismét pályára léphet.

{loadposition otp}A tárgyalást követően Ana Maria Prodan arról győzködte a sajtót, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy a szurkolók kérében rendkívül népszerű Clau-coach folytassa edzői munkáját.

Az U-t ideiglenesen Emil Ursu pályaedző irányítja. A szaksajtó úgy tudja Prodan elsőként Cosmin Contra volt válogatott labdarúgót kereste meg, aki azzal a kifogással utasította vissza az U kispadját, hogy épp most nevezték ki egy harmadosztályú spanyol klub edzőjének.

A második számú jelölt Ionuţ Chirilă, aki azonnal jelezte, megszakítja spanyolországi üdülését, hogy tárgyalhasson az U-val.

Kimaradt?