banner_rtaOjPsr_970x250.png
banner_GInwbUkj_728x90 (1).png
banner_h7zf3gRj_300x250 copy.png

Gyurta Dániel bronzérmes lett

Gyurta Dániel a harmadik legjobb idővel került a 200 méteres mellúszás péntek délutáni döntőjébe.

Az első vb-győzelménél (2009) a hatos pálya volt az övé, két év múlva az ötösről verte meg az addig veretlen japán Kitadzsimát. 2003-ban pedig a négyes pályáról nyert úgy, hogy féltávnál még a hetedik volt, a következő fordulónál viszont már első.

Gyurta szokásához hűen nem kezdett nagy tempóban, ötvennél a japán Koseki vezetett, száznál is, akkor még a negyedik volt a magyar. A japán nagy tempót diktált, belül voltak a világcsúcs részidején jócskán – írja az Index.

150-nél már a harmadik helyen fordult, hajrázott is nagy erővel, de végül nem sikerült megnyernie az aranyat, harmadik lett.A győzelmet a német Marco Koch szerezte meg, a második az amerikai Kevin Cordes lett.

Kapcsolódók

Kimaradt?