Vizes vb: vereséggel kezdett a női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 9-8-as vereséget szenvedett a kínai csapattól a kazanyi vizes világbajnokság női vízilabdatornájának vasárnapi nyitófordulójában. Merész András együttese kedden az oroszokkal, csütörtökön pedig a franciákkal találkozik. A csoport győztese automatikusan a nyolc közé jut, míg a második és a harmadik majd a negyeddöntőbe jutásért játszik.

A két együttes két mérkőzést is játszott egymással a világbajnoki felkészülés során, a hollandiai nemzetközi tornán a kínaiak 9-8-ra diadalmaskodtak, a debreceni találkozón viszont Merész András tanítványai nyertek 11-5-re.

Villámrajtot vett a kínai csapat, amely első két támadásában emberelőnybe került, ezeket értékesítette is. Nem sokkal később egy ötméteres után már háromgólos volt a magyarok hátránya, de Keszthelyi Rita szintén büntetőből szépített. Egy újabb kínai emberelőnyt egy időkérést követően tökéletesen játszott meg az ázsiai csapat, és visszaállította a különbséget (1-4).

A második felvonás első találatát Kisteleki Dóra szerezte, rövid sarokba tartó lövésébe csak belenyúlni tudott a kapus. Kezdett feljavulni a magyar együttes védekezése, elől pedig Tóth Ildikó óriási erőfeszítés után hozta fel egy gólra a csapatot. Egy újabb kínai emberelőnyt nagyszerű csapatmunkával védekezett ki a magyar csapat, az ellentámadásból pedig Takács Orsolya távoli bombával egyenlített (4-4). A kínaiak negyedbeli első góljára nem sok ideje volt válaszolni a magyar csapatnak, Antal Dóra egy időntúli büntetőből mégis egyenlített (5-5).

A harmadik negyed is kínai emberelőnnyel indult, de magyar góllal folytatódott, Szűcs Gabriella lövése a jobb kapufáról vágódott a hálóba. A gyors kínai válasz egy szép ejtés formájában érkezett. A következő gólra ismét a negyed utolsó másodpercéig kellett várni, Czigány Dóra éppen a dudaszó előtt talált a hálóba távolról, így vezetést szerzett a magyar válogatott.

A záró felvonásban egy emberelőnyt megelőzően Merész András időt kért, aprólékosan elmagyarázta elvárásait, Antal Dóra pedig pillanatok alatt értékesítette a fórt, így a találkozó során első alkalommal vezetett két góllal a magyar csapat. A kínai válogatott ugyanakkor nem adta fel, és egy távoli lövéssel egyetlen gólra felzárkózott, nem sokkal később pedig egy gyönyörű ejtéssel egyenlített is (8-8). A kínaiak emberelőnyből vezetést szerezhettek volna, de Keszthelyi gyönyörűen "halászott le" egy átadást. Az ellentámadásban a magyarok kerültek előnybe, de nem éltek vele, a túloldalon pedig a mérkőzés legjobbja, Csao Ce-han elképesztően távolról ejtett a hálóba, ez a klasszis megoldás pedig eldöntötte az összecsapást.

"Nem akarom felmenteni sem a csapatot, sem magamat, ez egy nyerhető mérkőzés volt, még akkor is, ha a kiállítási arány 10-3 volt. Nem gondolom, hogy az oroszok elleni meccsen ez meg fog változni. Az, hogy a végén kétgólos vezetésnél feljöttek döntetlenre, a fáradtság és figyelmetlenség jele" - értékelt Merész András szövetségi kapitány az M4 sportcsatornának. 

Kimaradt?