A japánok már lemondanának az olimpiáról

A japánok többsége szerint irreális összeget emészt fel a 2020-as nyári olimpia Nemzeti Stadionjának megépítése, ugyanakkor a kormány szerint már nincs elég idő a tervek megváltoztatására.

Endo Tosiaki, a közelmúltban kinevezett olimpiai miniszter elmondta, a létesítményt várhatóan 252 milliárd yenért (körülbelül 1,85 milliárd euró) tudják csak megépíteni a korábban becsült 162,5 milliárd yen (1,2 milliárd euró) helyett. A szervezőknek így máshonnan kell komoly összegeket átcsoportosítani, így például nem épül meg az az új kikötő, amely a vitorlásversenyek helyszíne lett volna.

„Tisztában vagyok vele, hogy sokan ellenzik a tervet, ezt mutatják a közvélemény-kutatások is” – mondta Endo. 

Simomura Hakubun oktatási és sportminiszter megjegyezte, gondolkodtak a tervek – melyeket a közvélemény többször is kritizált – átalakításán, végül azonban ezt elvetették, mivel a stadionnak a 2019-es rögbi-világbajnokságra el kell készülnie. 

A stadion építési munkálatait októberben kezdik.

Kapcsolódók

Kimaradt?