Székely Vágta: újra Szőcs Lehel nyerte a fogathajtó versenyt
Tizenöt fogathajtóval kezdődött meg szombat délután a Székely Vágta keretében harmadik alkalommal megrendezésre kerülő fogathajtó verseny. A fogathajtók között egyes-, kettes- és négyes fogathajtók szerepeltek, közöttük pedig a 9 éves, kézdivásárhelyi Bokor Hunor is. A tavalyi győztes, az újtusnádi Szőcs Lehel duplázott, idén is ő lett a legjobb fogathajtó.
Váncsa Jenő szervezésében már második alkalommal szerepelt önálló műsorszámként a fogathajtó verseny, ahová a térség ismert és elismert fogathajtói egyaránt beneveztek. A zsűri elnökségét id. Váncsa Jenő vállalta, a zsűrit erősítette Nagy István, titkári szerepet látott el Váncsa Zsuzsa.
A fogathajtó verseny során pályaszolgálatot teljesített id. Dr. Kádár László, Dr. Bangyán István, valamint Bajkó Ildikó és Bajkó Kriszta is. A szakszerű kommentálást idén is Bajkó Tibor, többszörös országos fogathajtó bajnok vállalta, aki egyébként a Székely Vágta futamainak szakkommentátora is. Az egyetlen négyesfogathajtó, Bodó Zoltán mindenképpen említést érdemel, az angyalosi versenyző a Váncsa család támogatottja.
Az első fordulóban a tizenöt fogatos közül hat jutott tovább a második fordulóba, nevezetesen Szántó Szilveszter, Szász Csongor, Szőcs Lehel, Krecu Péter, Ferenc Tibor és Orosz László fogathajtók. Versenyen kívül indult, de mindenképp dicséretet érdemel a kézdivásárhelyi Bokor Hunor, aki mindössze 9 évesen két fiord lovat tudott kordában tartani, és teljesíteni az akadálypályát.
Díjazottak:
A több mint kétórás fogathajtó versenyben az öt legjobb fogathajtót díjazták, a díjakat Sztakics Éva Judit, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, a Székely Vágta főszervezője, valamint Nagy József, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, a Székely Vágta társszervezője adták át.
V. Orosz László, Gyergyószentmiklós, idő: 2,48
IV. Ferenc Tibor, Csíkszépvíz, idő: 2,47
III. Szántó Szilveszter, Lázárfalva, idő: 2,38
II. Szász Csongor, Székelyudvarhely, idő: 2,27
I. Szőcs Lehel, Újtusnád, idő: 2,26
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/001SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/002SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/003SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/004SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/005SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/006SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/007SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/008SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/009SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/010SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/011SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/012SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/013SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/014SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/015SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/016SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/017SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/018SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/019SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/020SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/021SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/022SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/023SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/024SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/025SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/026SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/027SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/028SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/029SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/030SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)
![](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery1582/031SzekelyVagta2015_FogathatjoVerseny_TompaReka.jpg)