Chile jutott elsőként a Copa América döntőjébe

A fináléba jutott a Copa Américán a házigazda Chile, amely Eduardo Vargas duplájával (és Gary Medel öngóljával) 2–1-re verte Peru együttesét a sorozat első elődöntőjében. A perui védő, Carlos Zambrano kiállítása miatt a chileiek jó 70 percet emberelőnyben futballoztak.

Chile számított a nagy esélyesnek a Copa América elődöntőjében a Peru elleni rangadó előtt, a hazai pálya mellett a sokkal-sokkal erősebb keret is a házigazda mellett szólt – mégis nem kevés izgalmak után jutott csak tovább a rendező ország válogatottja.

Sokkal jobban kezdett ugyanis Peru, a Paolo Guerrero, Jefferson Farfán kettős több veszélyes támadást is épített, utóbbi fejese a kapufán csattant, Carlos Lobatón bombája meg milliméterekkel kerülte csak el a jobb felsőt. A perui középhátvéd, Carlos Zambrano nyújtott lába viszont eltalálta egy mentés után Charles Aránguiz hátát, amelyért kiállította őt a venezuelai játékvezető, Jose Argote. Zambranónak volt már egy sárgája, azaz sokkal óvatosabbnak kellett volna lennie, de az azonnali piros mindenképpen rossz döntés.

​Még az első félidőben gólra váltotta emberelőnyét és mezőnyfölényét Chile, hiába védekezett zseniális formában Luis Advíncula: egy kapufáról kipattanó Alexis Sánchez-lövést Eduardo Vargas terelt a kapuba, két perui hátvéd élénk közreműködésével. 1–0!

Jorge Sampaoli, a chilei szövetségi kapitány érezte, hogy Peru egyáltalán nem adta meg magát, ezért kettőt cserélt a szünetben, védelmét és középpályáját is frissítette; ám így is egyenlítettek Guerreróék: Advíncula beadását Gary Medel saját kapujába terelte. 1–1!

Hogy ne érje szó a játékvezetői csapat házának elejét, Argote nem adta meg Eduardo Vargas teljesen szabályos gólját, mindez azonban nem szegte a támadó kedvét, mert a 64. percben egy föld-levegő rakétát helyezett el a perui kapu jobb sarkában. 2–1!

A hajrára beállt Claudio Pizarro is, de Peru három csatárral is hiába rohamozott, miközben Sánchez és Arturo Vidal is végleg eldönthette volna a mérkőzést, ha kissé pontosabban céloz.

Ez is belefért azonban ezen az estén a hazaiaknak, akik az argentin-paraguayi párharc győztesével mérkőznek meg a Copa-aranyért.

Kimaradt?