Wiggins történelmet írt Tour-győzelmével
Sétabicklizésként élte meg a Tour de France utolsó fordulóját az összetettben nagy előnnyel vezető Bradley Wiggins. A Sky csapat bringása lett az első brit kerekes, aki megnyerte a világ legnagyobb presztízsű körversenyét.
A 2012-es Tour de France utolsó, 120 kilométeres szakaszán minden a szokott mederben zajlott. Az összetettben vezető Wiggins úgy öltözhetett sárgába, hogy gyakorlatilag biztos a Tour-diadala. A szlovák Peter Sagan már biztosította sprintelsőségét (zöld trikó), a francia Thomas Voeckler a hegyek királyának járó pöttyös trikót, az amerikai Tejay Van Garderen pedig a legjobb fiatalnak járó fehéret.
A Wiggins győzelméhez nagyban hozzájáruló, kiválóan dolgozó Sky csapat élre állt egy pár fotó kedvéért, a mezőny tagjai eldiskuráltak egymással – Párizsig a szokásos derűs hangulat uralkodott. Negyven kilométerrel a vége előtt két német, Jens Voigt és Danilo Hondo indított szökést, tizenkét másodperc előnyt szerezve.
A csoport tizenegy fősre hízott, a különbség pedig félpercesre, mielőtt a mezőny el nem kezdte azt szép lassan csökkenteni. Az utolsó tíz kilométerre Voigt, Costa és Minard maradt szökésben, Voigt mindent beleadva az élen tekert az utolsó párizsi kör előtt.
Hat kilométere volt az üldözőknek, hogy befogják a veterán németet, aki minimális, tizenöt másodperces fórral vezetett. Az utolsó kört egy bukás „színesítette", a szökésnek pedig vége lett három kilométerrel a vége előtt – Voigték a papírformának megfelelően nem értek haza.
A Sky „vonata" húzta a mezőnyt, a sárga trikós Wiggins megindult, felvezetni a hajrát. Minden elő volt készítve Mark Cavendishnek, a Sky sprinterének a szakaszgyőzelméhez, aki köszönte szépen a munkát, uralta ismét a sprintet, és 3 óra 8 perc 7 másodperces idővel elsőként ért a párizsi célba.
Cavendish harmadik idei, összesen huszonharmadik Tour-szakaszát nyerte meg, ráadásul zsinórban negyedszer ünnepelhette meg a záró Tour-etap elsőségét. Mit mondjunk: a Sky tökéletes nappal zárta a francia körversenyt.
99. TOUR DE FRANCE
20. (utolsó) szakasz. Rambouillet–Párizs, Champs-Élysées (120 km).
1. Mark Cavendish (brit, Sky) 3:08:07,
2. Sagan (szlovák, Liquigas-Cannondale) azonos idővel,
3. Goss (ausztrál, Orica-GreenEdge) a. i.
Az összetett végeredménye:
1. (sárga trikóban) Bradley Wiggins 87:34:47,
2. Froome (brit, Sky) 3:21 perc h.,
3. Nibali (olasz, Liquigas-Cannondale) 6:19 p h.
A gyorsasági pontverseny végeredménye:
1. (zöld trikóban) Peter Sagan (szlovák, Liquigas-Cannondale) 421 pont,
2. Greipel (német, Lotto-Belisol) 280,
3. Goss (ausztrál, Orica-GreenEdge) 268
A hegyi pontverseny végeredménye:
1. (pöttyös trikóban) Thomas Voeckler (francia, Europcar) 135 pont,
2. Kessiakoff (svéd, Astana) 123,
3. C. A. Sörensen (dán, Saxo Bank-Tinkoff Bank) 77
A 25 éven aluliak versenyének végeredménye:
1. (fehér trikóban): Tejay Van Garderen (amerikai, BMC) 87:45:46,
2. Pinot (francia, FDJ-BigMat) 6:13 p h.,
3. Kruijswijk (holland, Rabobank) 1:05:48 óra h.
A csapatverseny végeredménye:
1. Radioshack-Nissan 263:12:01,
2. Sky 5:54 p h.,
3. BMC 36:36 p h.