Európai Játékok: a magyarok már hét aranyéremnél tartanak
Barka Emese egész nap kiválóan birkózva aranyérmet nyert a nők 58 kilogrammos súlycsoportjában a Bakuban zajló Európa Játékokon.
A két éve világbajnoki bronzérmes sportoló a nyolcaddöntőben könnyedén múlta felül a norvég Grace Bullent, ugyanis 11-4-es vezetésénél tusgyőzelmet aratott. A legjobb nyolc között az oroszok Európa-bajnoka, Valerija Koblova sérülés miatt nem állt ki ellene, így a 25 éves magyarnak a fináléba jutásért kellett legközelebb szőnyegre lépnie és az Eb-ezüstérmes azeri Irina Netrebát 5-2-re verte.
A döntőben az Eb-bronzérmes ukrán Tatjana Lavrencsukkal találkozott: az első menetben 1-0-s előnyre tett szert, majd a másodikban ezt 3-0-ra a növelte. A hajrában riválisa mindent megpróbált az egyenlítésért, de csak felzárkózni tudott 3-2-re, mert Barka kiválóan védekezett az utolsó másodpercekben.
"A döntőben fontos volt kontrollálnom az ellenfelet, s bár sajnos nem sikerült befejeznem a támadásaimat, ezzel együtt győztem. Ugyanakkor van még javítanivalóm a technikámon" - mondta Barka, aki kedden már a negyedik magyar aranyérmet nyerte, ugyanis korábban győzött Kozák Danuta K-1 500 méteren, a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel alkotta férfi kajaknégyes pedig 1000 méteren, míg a kajakos Dudás Miklós 200 méteren lett első.
A magyar küldöttség hét aranyéremnél jár, hétfőn a Szabó Gabriella, Kozák, Kárász, Vad összeállítású női kajaknégyes 500 méteren, a Kammerer, Szalai férfi kajakpáros pedig 1000-en győzött, míg a birkózók között Sastin Marianna a 60 kilogrammos súlycsoportban nem talált legyőzőre. Magyarország 7 arany-, 1 ezüst- és 5 bronzérmével jelenleg harmadik az éremtáblázaton Oroszország és a házigazda Azerbajdzsán mögött.