Baku2015: Dudás aranyával a 3. helyre ugrottak a magyarok

A kajakos Dudás Miklós meglepetésre aranyérmet szerzett 200 méteren az Európa Játékok keddi versenynapján. Ez volt a magyar küldöttség hatodik elsősége Bakuban, kajak-kenuban pedig az ötödik.

Az első 200-as A döntőben, férfi K-1-ben az olimpiai hatodik Dudás olyan magabiztos teljesítménnyel rukkolt ki, hogy kétség sem férhetett a győzelméhez.A remek rajtot követően közel fél hajóhossz előnnyel érkezett a célba, többek között olyan klasszisokat maga mögé utasítva, mint a londoni ötkarikás bajnok brit Ed McKeever. Sikere a versenyt tekintve bomba-, magyar szempontból pedig kellemes meglepetés.

A nők hasonló számában Kozák Danuta - aki korábban a négyes tagjaként és egyesben is aranyérmet nyert 500 méteren Bakuban - a gyenge kezdés után felküzdötte magát, és végül harmadik lett a lengyel Marta Walczykiewicz és az orosz Natalja Podolszkaja mögött.

Ugyancsak bronzéremnek örülhetett a Tótka Sándor, Molnár Péter duó, amely a kajakpárosok fináléjában nagyon szoros küzdelem után ért harmadikként a célba a szerbek és a németek mögött.

A legrövidebb távon szerepelt többi magyar egység közül a világbajnoki címvédő Kárász Anna, Vad Ninetta kettős (K-2) negyedik, Hajdu Jonatán (C-1) pedig kilencedik lett.

A Bakuban zajló Európai Játékok éremtáblázata:

Kimaradt?