Várják a jelentkezőket a Székely Vágtára és a Góbéfutamra

Ötödik alkalommal rendezik meg idén a maksai Óriás Pincetetőn a Székely Vágtát és Góbéfutamot, jelentették be csütörtöki sajtótájékoztatón a szervezők.

Sztakics Éva sepsiszentgyörgyi alpolgármester elmondta: a Nemzeti Vágta Székelyföldi előfutamának számító rendezvény július 10 és 12-e között zajlik majd, és akárcsak tavaly, idén is két futamot is szerveznek: a Székely Vágtát és a Góbé futamot.

A történelmi Székelyföld települései mindkettőbe benevezhetik lovasaikat. Mindkét futamon azonosak a díjak, de csak a Székely Vágta nyertesei kapnak jogot a Nemzeti Vágtán való részvételre. Ebbe a futamba ugyanis csak legtöbb 75 százalékban telivér, bizonyított eredetű lovakkal lehet részt venni. A Góbé futam pedig úgynevezett házi verseny lesz, a szervezők lehetőséget adnak a településeknek bármilyen lovat benevezni, csak az egészségügyi feltételeknek kell megfeleljenek. Sztakics Éva szerint ezáltal azoknak a településeknek kedveznek, amelyek nem tudtak még bizonyított eredetű versenylovat beszerezni, de hosszú távú cél, hogy Székely Vágta futamot erősítsék, és minél több településnek esélye legyen a Nemzeti Vágtára kijutni.

A sepsiszentgyörgyi alpolgármester szerint a székelyföldi településeknek érezhetően lendületet adott az, hogy a tavalyi Székely Vágta győztese, a lemhényi Zsigmond János negyedik helyen végzett a budapesti Nemzeti Vágtán, ezzel az eddigi legjobb székelyföldi eredményt érte el.

A szervezők várják az idei Székely Vágtára és Góbé futamra a nevező településeket, amelyek június 26-ig jelentkezhetnek a Vadon Egyesületnél. Sztakics Éva legalább 30 résztvevő lovasra számít idén Kovászna, Hargita és Maros megyékből.

Akárcsak az elmúlt években a Székely Vágtán lovassporté lesz a főszerep, de esti kulturális programokkal is készülnek a szervezők. Idén a Magyar Nemzeti Lovas Színház mutatja be a Szőcs István és Pintér Tibor által írt Mátyás az igazságos című rockoperát. Az előadásba bevonják a Háromszék táncegyüttes tíz táncospártját illetve a Szilaj és a Vadon egyesületek illetve a Barabás Lovarda lovasait is.

Demeter János a Vadon egyesület vezetője elmondta, hogy az előadáshoz igazodva a vágta helyszíne Mátyás király korabeli díszletet kap, emellett Kecskemét testvérváros ajándékaként fellép a Mátyás király citera zenekar is. Kovászna megye tanácsának alelnöke, Nagy József hozzátette: a vágtáig felújítják az Óriás Pincetetőn lévő emlékparkot, amelynek faszerkezetét, időtálló tölgyfa szerkezetre cserélik, és felújítják az emlékpark környékét is.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?