Nem kapnak fizetést Győrben Vasile Miriuța futballistái

A márciusban nehéz helyzetbe került Győri ETO FC nem tud fizetni labdarúgóinak - a Nemzeti Sport információi szerint.

"Nincs pénz a kasszában, nincs miből fizetni a játékosoknak" – nyilatkozta a napilapnak Sasa Stevanovic, a győriek sportigazgatója, hozzátéve, hogy keresik a megoldást a kialakult helyzet megoldására. A korábbi kapus elmondta azt is, hogy a nehézségek ellenére a játékosok becsülettel dolgoznak, sőt, vállalták, hogy minden körülmények között végigfutballozzák a szezont.

"Hétről hétre megyünk előre, szombaton a Kecskemét ellen is csak az egyik tribünt nyitottuk ki, hogy kevesebb legyen a költségünk. Nagyon fontos lenne, hogy a szurkolók mellénk álljanak, jó volna, ha a szombati, Nyíregyháza elleni mérkőzésre is minél többen jönnének ki" - hangsúlyozta Stevanovic, aki kedden a magyar szövetségnél járt, hogy megtudja, mit kell tenniük azért, hogy a klublicencünk rendben legyen.

A győri klub azután került nehéz helyzetbe, hogy az egyesületet tulajdonló Quaestor Csoport egyik cége március 9-én öncsődöt jelentett. A Győri ETO FC Kft. március 13-án csődvédelmet kért. Az események hatására a csapat főszponzora, az Audi Hungaria Motor Kft. azonnali hatállyal felbontotta a klubbal kötött együttműködési megállapodását.     

Tarsoly Csabát, a Quaestor tulajdonosát másfél hete helyezték előzetes letartóztatásba, a nyomozó hatóság megkezdte a vagyonvisszaszerzési eljárást, ennek részeként múlt hétfőn a győri ETO Parkot és a stadiont is lefoglalta biztosítási intézkedésként.

Kapcsolódók

Kimaradt?