Csak a felhajtás volt nagy a CFR-U kupa-elődöntőn

Kevés focit és gólnélküli döntetlent láthatott az a kevés néző, aki szerda este kimerészkedett a fellegvári Constantin Rădulescu-stadionba a Kolozsvári CFR és a Kolozsvári U összecsapására, amelynek tétje az volt, hogy ki játszhat a Román-kupa májusi döntőjében.

Mindkét csapat láthatóan elégedetten hagyta el a pályát: a hazaiak, mert a hosszabbításokat beleszámítva (1+3 perc) összesen 86 percig emberhátrányban játszottak, a vendégek, mert nem kaptak ki idegenben. A továbbjutás kérdését április 2-án dönthetik el a Kolozsvár Arénában rendezett visszavágón.

https://www.youtube.com/watch?v=setvbdnSVcc

A mérkőzés sorsa a 8. percben pecsételődött meg, amikor Ene lemaradt Lemnaruról és utolsó védőként fellökte a CFR kapuját támadó csatárt. A játékvezető jogosan ítélte meg a büntetőt és állította ki a vasutas játékost. A sértett U-s viszont nem tudott élni a kínálkozó lehetőséggel, Mincă kitalálta a sarkot és hárította a tizenegyest.

Az emberhátrányba került CFR ezután visszaállt egy védekezőbb taktikára, de az U támadásai nagyon vérszegények voltak. Az egyetemisták körbejáratták a labdát a CFR térfelén jobbról-barra és balról-jobbra, de igazán veszélyesek csak pontrúgásból tudtak lenni.

A második félidőben is folytatódott a kevéssel beérő csapatok játéka, a hangsúlyt mindkét edző arra helyezte, hogy ne kapjon gólt.  

https://www.youtube.com/watch?v=bNA5B4j-GQQ

A Román-kupa második elődöntőjét csütörtökön este rendezik Ploiesti-en, ahol a Petrolul a Steauát fogadja.

Kimaradt?