Az MLSZ meccsenként 50 ezer eurót fizet Dárdaiért a Herthának

Német sajtóhír szerint a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) mérkőzésenként 50 ezer eurót fizet a Hertha BSC-nek azért, hogy utánpótlás koordinátora és az U15-ös csapat edzője, Dárdai Pál szövetségi kapitányként is dolgozhasson.

A B.Z. című lap honlapja szombaton azt írta, Dárdai a fennmaradó hat Európa-bajnoki selejtezőre vállalta el a feladatot, s a Hertha 300 ezer euróval gazdagodik majd.

Az északírektől elszenvedett hazai vereség után szeptemberben menesztett Pintér Attila helyére ideiglenesen kinevezett Dárdai Pált eredetileg három Európa-bajnoki selejtező és egy barátságos mérkőzés erejére engedte el a Hertha. A válogatott a három tétmeccsen hét pontot szerzett, a románok elleni, bukaresti 1-1 után idegenben a Feröer-szigeteket, hazai környezetben pedig a finneket verte 1-0-ra. Az oroszok elleni budapesti barátságos találkozón 2-1-es vereséget szenvedett a csapat.

https://www.youtube.com/watch?v=sGICGq0gFbI

Az MLSZ december 9-én jelentette be, hogy sikerült megállapodnia a Herthával, így Dárdai a kvalifikációs sorozat végéig szövetségi kapitány maradhat, miközben megtarthatja berlini állását is.

Kimaradt?