Székely csapat a Budapest-Bamako versenyen

Székely résztvevői is lesznek a tizedik alkalommal rajtoló Budapest–Bamako rallyversenynek. A profikat és amatőröket egyaránt vonzó megmérettetésen a 4Sekler4Africa csapata indul január 16-án, 42 ország benevezőivel együtt.

Silló Szilárd foglalkozása a csapat Facebook-oldala szerint utazó. 1980-ban született Csíkszeredában, az elmúlt jónéhány évben, ha csak tehette, úton volt, beilleszkedve idegen társadalmak életébe, kultúrájába. „Eljött az idő, hogy a “Harmadik világban” élő embereket is megismerjem, s erőmhöz mérten segítsek az ott élő gyermekeken. Meggyőződésem, hogy az élet egy utazás, nem a végállomás” – írja.

Kosztolányi Krisztián 1972-ben született Veszprémben, gyerekként szüleivel bejárta Európát, öt évet Észak-Afrikában élt. „Ezt követően már mint serdülő, magam vettem nyakamba a világot. Mindezeknek köszönhetően nyelvi és kulturális ismereteim viszonylag szélesebbek az átlagosnál. A nyughatatlanságom a sportok terén is megmutatkozott, elébb kerékpárral, majd az autósportban is megmérettettem magam” – írja. A Budapest-Bamako versenyre évek óta készül.

Antal István 1983-ban született, mint írja, „folyamatosan próbálgatom magam különféle extrém és kevésbe extrém sportokban: siklóernyőzés, snowboardozás, kerékpár, motorkerékpár és más motorsportok. Már elég fiatalon kirepültem a családi fészekből és hát nem átlagosnak mondhatóan éltem/élem a mindennapjaimat. Szeretek utazni, felfedezni, kultúrákat megismerni és mindennap próbalom meggyőzni magam és környezetem arról, hogy ne legyen elégedetlen a sorsával és erre a legjobb bizonyíték, ha az ember tényleg rászorulókkal találkozik és megérezheti azt a fantasztikus érzést, amikor segíthet másokon.”

Hajnal Attila 1979-ben született, öt éves kora óta próbálgatja magát a különböző sportágakban, kilenc évvel ezelőtt a paintballba szeretett bele. Mint sportoló, cégvezető és önkéntes gyakran segít árvaházakat, utcaembereket.

A maszol.ro-nak elmondta, a csapat úgy állt össze, hogy mindenkinek megvan a maga erőssége, egyikük az autókhoz ért, másikuk a vezetéshez, harmadikuk az elsősegélynyújtáshoz, negyedikük az idegen nyelvekben. A Nissan Patrollal induló csapat ajándékokat gyűjt az afrikaiak számára – hiszen a verseny részben erről is szól –, ők kórházi felszereléseket, többek között fogászati székeket juttatnak el a fekete kontinensre.

„Minden üzenetet hordoz. Ha valamit elmondjunk ezer embernek, és egy meghallja, ezzel pedig segítettünk neki, akkor már tettünk valamit” – vallja Hajnal Attila, aki szerint ez a verseny nem olyan, mint egy sznob kirándulás, ami egy méregdrága szállodában zajlik többnyire, hanem kemény feladat: egy hónapon át több ember egy autóban kell kezelje a helyzetet: „egy ilyen út felér három év egyetemmel.”

Kimaradt?