Liga 1: botlott a CFR, a Rapid és a Dinamo is
A meglepetések jegyében zajlott le a labdarúgó Liga 1 tizenkettedik fordulójának első három játéknapja: mind a Kolozsvári CFR, mind pedig a bukaresti Rapid és Dinamo elvesztette hazai pályán játszott mérkőzését a papíron rosszabbul jegyzett ellenfelével szemben.
Ismételten bebizonyosodott, hogy a Kolozsvári CFR 1907 nem képes két fronton helyt állni egy idényben, a Bajnokok Ligája szereplés immár harmadik alkalommal a hazai pontvadászat kárára megy. Így történt ez csütörtökön este is, ahol a vasutasok szégyenletes vereséget szenvedtek az első osztályban idén bemutatkozó Viitorultól. Ioan Andone tanítványainak sokkal inkább a jövő keddi, Galatasaray Isztambul elleni BL-csatán járt az esze, egy-két kivételtől eltekintve motiválatlanul és kedveszegetten ténferegtek a pályán. A fellegvári közönség ezek után jogosan fütyölte ki kedvenceit és a klub háza tájékáról érkező információk szerint Andone mester napjai is meg vannak számlálva a kispadon, amennyiben csapata nem alakít valami nagyot a törökök ellen.
Pénteken ugyancsak hazai pályán vérzett el a Rapid és a Dinamo is, amelyek annak ellenére sem képesek tartani a lépést az élbójjal, hogy európai kupaszereplés nem vonja el figyelmüket.
Az eredmények ismeretében még jobban megnő a vasárnapi, Pandurii-Steaua összecsapás jeletősége, ahol a listavezető katonacsapat hat pontra növelheti előnyét a vele egyedüliként lépést tartó oltyán gárdával szemben.
Liga 1, 12. forduló
Eredmények
- Kolozsvári CFR–Konstancai Viitorul 0-1
- Ceahlãul–Medgyesi Gaz Metan 2-1
- Rapid–Brassói FC 1-2
- Dinamo–Besztercei Gloria 1-2
- Galaci Oţelul–Astra Giurgiu 2-1
- Petrolul–CS Turnu Severin 1-0
Vasárnap
- FC Vaslui–Kolozsvári U (Digi Sport 1, 19.00)
- Pandurii Târgu-Jiu–Steaua (Digi Sport 1, 21.30)
Hétfõ
- CSMS Iaşi–Concordia (Digi Sport 1, 19.00)
Ugyancsak hétfőn rendezik meg a 4. fordulóból elhalasztott bukaresti derbit, a Dinamo–Rapid találkozó 21.30-kor kezdődik és a Digi Sport1 közvetíti.