EL: dániai kudarcával a kiesés szélére sodródott a Steaua (GALÉRIA)

Nem tudta bebiztosítani továbbjutását a labdarúgó Európa-liga ötödik fordulójában a Bukaresti Steaua, ugyanis Aalborgban kikapott 1-0-ra. Ugyanakkor a Dinamo Zárgáb ellen megszerezte első győzelmét a már kiesett Astra Giurgiu. 

A-csoport

Az A-csoportban a ciprusi vendégcsapat, az Apollon az első félidő közepén vezetést szerzett a Zürich otthonában, ám a meglepetés tíz percet sem élt: egyenlítettek a svájciak, akik büntetőből még a szünet előtt fordítottak. Jasszin Sikhaui az 59. percben a második hazai büntetőt is gólra váltotta, így eldöntve a mérkőzést. A Villarreal otthon kétszer vezetett, ám a Mönchengladbach mindkétszer egyenlített, utóbb mindössze négy perc alatt. A négyesben egyelőre csak az dőlt el biztosan, hogy az Apollon nem éli meg a tavaszt a nemzetközi porondon, viszont a másik három klub még reménykedhet, számolgathat. A záró fordulóban a Mönchengladbach a Zürichet fogadja, a Villarreal pedig az Apollonhoz látogat.

  • Villarreal (spanyol)–Mönchengladbach (német) 2–2 (1–0)
  • Zürich (svájci)–Apollon (ciprusi) 3–1 (2–1)

AZ ÁLLÁS

  • 1. Mönchengladbach      5              2              3              0              11–4      +7           9
  • 2. Villarreal          5              2              2              1              13–7      +6           8
  • 3. FC Zürich         5              2              1              2              10–11    –1           7
  • 4. Apollon Limassol          5              1              0              4              4–16      –12         3

B-csoport

Az El-ben eddig mindössze egyetlen győzelmet ünneplő HJK meglepetésre a 29. percben előnybe került a Köbenhavn ellen otthon. Hosszú tapogatózás után a legvégére újra belelendültek a csapatok: a 90. percben egyenlítettek a dánok, majd a hosszabbítás harmadik percében újra betalált a HJK, így beállítva a 2–1-es végeredményt. A Torino egy izgalommentes találkozón 0–0-s döntetlent játszott az FC Bruges-zsel, így egyelőre csak annyi biztos, hogy a Köbenhavn kiesett.

  • Torino (olasz)–FC Bruges (belga) 0–0
  • HJK (finn)–Köbenhavn (dán) 2–1 (1–0)

AZ ÁLLÁS

  • 1. FC Bruges            5              2     3              0              8–1         +7           9
  • 2. Torino                   5              2     2              1              4–2         +2           8
  • 3. HJK Helsinki         5              2     0              3              4–9         –5           6
  • 4. FC Köbenhavn     5              1     1              3              4–8         –4           4

C-csoport

A Tottenham találkozóján izgalomból nem volt hiány, pedig a White Hart Lane-en nem a futballé volt a főszerep. A Partizan Beograd elleni találkozón háromszor is berohantak a pályára a szurkolók, akiket úgy tűnt, a biztonságiak képtelenek megfogni. A Benny Hill-rövidfilmre emlékeztető közjáték után folytatódott a meccs, a Spurs pedig Benjamin Stambouli találatával megszerezte a vezetést, így eldöntve a találkozót.

A 71. percben még két góllal vezetett a Besiktas Görögországban, ám az Aszterasz Tripolisz a végére új erőre kapott, és tizenegy perc alatt két gólt szerezve ikszre mentette a meccset. Sok örömük így sem volt a hazaiaknak, hiszen ezzel eldőlt, a Besiktas és a Tottenham továbbjutott a következő körbe.

  • Tottenham (angol)–Partizan Beograd (szerb) 1–0 (0–0)
  • Aszterasz (görög)–Besiktas (török) 2–2 (0–1)

AZ ÁLLÁS

  • 1. Tottenham                     5         3      2              0              9–3         +6           11
  • 2. Besiktas                        5          2      3              0              10–5      +5           9
  • 3. Aszterasz Tripolisz       5          1      2              2              7–10      –3           5
  • 4. Partizan Beograd         5          0      1              4              1–9         –8           1

D-csoport

Aki nem látta volna eddig idegenbeli El-mérkőzésen fellépni a Salzburgot, a Celtic elleni csoportrangadót látva hamar rájött, hogy legutóbbi nyolc vendégként letudott fellépéséből miként nyerhetett meg hetet az osztrák alakulat (egyet meg döntetlenre adott).

Egy negyedóra sem telt még el a találkozóból, és máris két góllal mentek Gulácsi Péterék: mindkétszer Alan volt eredményes, könyörtelenül kihasználva a skót védelem lefagyásait. Gyorsan véget érhetett volna a mérkőzés érdemi része, ha Martin Hinteregger értékesíti ziccerét, Jonatan Sorianónak meg nem éppen egy közvetett szabadrúgást támad kedve a bal sarokba tekerni. Fantasztikus közönsége azonban nem hagyta csüggedni a zöld-fehéreket, akik még a szünet előtt szépítettek Stefan Johansen kapáslövésével (Gulácsinak esélye sem volt hárítani), majd Anthony Stokes szögletből szerzett kis híján gólt (ezt elnézte a magyar kapus, szerencséjére a léc a helyén volt). Javított azonban hamarosan Gulácsi, remek reflexekkel megszelídítve Leigh Griffiths közeli fejesét, a hajrára pedig elfáradtak a skótok, már helyzetbe sem tudtak kerülni; ellenben a salzburgiak cserejátékosa, Naby Keita a ráadásban még betalált.

Veresége dacára továbbjutott azonban a Celtic, ugyanis horvát ellenlábasa, a Dinamo Zagreb kikapott az Astra Giurgiu otthonában – a Salzburg pedig csoportelsőként zárt, akárcsak tavaly.

  • Celtic (skót)–Salzburg (osztrák) 1–3 (1–2)
  • Astra (román)–Dinamo Zagreb (horvát) 1–0 (1–0)

AZ ÁLLÁS

  • 1. Salzburg          5         4       1              0              16–7      +9           13
  • 2. Celtic                5        2       2              1              7–7         0              8
  • 3. Astra Giurgiu   5         1       1              3              5–10      –5           4
  • 4. Dinamo            5         1       0              4              8–12      –4           3

E-csoport

Az E-csoport Estoril–PSV esti találkozója a rossz időjárási körülmények miatt nem jutott el a végkifejletig: a szünetben félbeszakította a játékvezető. A szurkolók boldogan és szomorúan is távozhattak, hiszen így is remek első félidőt, öt gólt láttak – a hazaiak kétszeri egyenlítés után a szünet előtti hajrában már vezetéshez is jutottak –, tehát kaptak valamit a pénzükért. De vajon ilyen kezdés után mi történt volna a folytatásban?

Délután a Dinamo Moszkva – soraiban a hajrára beszálló Dzsudzsák Balázzsal – fordított a korán előnyhöz jutó, vezetését az 55. percig megőrző Panathinaikosz ellen. A Dinamo biztos továbbjutó, a Pana biztos kieső, minden más kérdéses. A hatodik fordulóban PSV–Dinamo és Panathinaikosz–Estoril mérkőzéseket rendeznek, de még a félbeszakadt találkozóval is kell kezdeni valamit.

  • Estoril (portugál)– PSV (holland) 3–2 (3–2) – a rossz időjárási körülmények miatt nem indult el a második félidő
  • Dinamo Moszkva (orosz)–Panathinaikosz (görög) 2–1 (0–1)

AZ ÁLLÁS

  • 1. Dinamo Moszkva   5        5       0              0              8–3         +5           15
  • 2. PSV                       4        2       1              1              5–4         +1           7
  • 3. Estoril Praia           4        1        0              3              3–4         –1           3
  • 4. Panathinaikosz      5        0        1              4              5–10      –5           1

F-csoport

Roberto Mancini megszerezte első győzelmét második interes vezetőedzői ciklusában, és ezért elsősorban Samir Handanovicnak tartozik köszönettel, a szlovén kapus szenzációs teljesítménye nélkül ugyanis alighanem ki is kapott volna az Internazionale a Dniprótól. Így viszont nyert – leheletnyi különbség... Handanovic bravúrok sorát mutatta be a mérkőzésen (volt mázlija is – amikor verve volt, akkor vagy „kinézte a labdát”, mint Rotany szabadrúgásánál, vagy védői mentettek), teljesítményére Jevhen Konopljanka tizenegyesének kivédésével tette fel a koronát.

A híres tizenegyesölő Handanovic klubmérkőzésen védte a legutóbbi hat büntetőt, amelyet lőttek neki, csak a szlovén válogatottban adta meg magát Wayne Rooneynak. Bravúrjai győzelmet hoztak: bár a Dnyipro Ruszlan Rotany góljával még vezetést szerzett Milánóban, Zdravko Kuzmanovic egy kavarodást követően a 30. percben egyenlített, majd az Inter már emberhátrányban (Andrea Ranocchia kapott piros lapot) Pablo Osvaldo révén a győztes találatot is megszerezte.

Győzelmével az Inter csoportelsőként jutott tovább, a döntetlent játszó Qarabag és Saint-Étienne, valamint a Dnyipro egyaránt versenyben van még a másik továbbjutó helyért. A Saint-Étienne ötből ötöt ikszelt, és akár hat döntetlennel is továbbjuthat, ha ikszel a 6. fordulóban a Dnyipróval, a Qarabag pedig nem tudja megverni az Intert.

  • Saint-Étienne (francia)–Qarabag (azeri) 1–1 (1–1)
  • Inter (olasz)–Dnipro (ukrán) 2–1 (1–1)

 AZ ÁLLÁS

  • 1. Internazionale        5        3       2              0              6–2         4              11
  • 2. Saint-Étienne         5        0       5              0              2–2         0              5
  • 3. Qarabag                5         1       2              2              3–5         –2           5
  • 4. Dnyipro                  5         1       1              3              3–5         –2           4

G-csoport

A G-csoportban a Feyenoord gól nélküli első felvonást követően győzte le az első vereségét elszenvedő Sevillát. A hollandok – akik ezzel a csoport élére ugrottak – az 56. percben szereztek vezetést, a győzelmüket a 83. percben biztosították be.

Rijekában a szünetre kialakult a végeredmény, a vendég Standard Liege sorsát megpecsételte, hogy a hazaiak második góljánál – amely büntetőből esett – a szabálytalankodó Dino Arslanagicot kiállították, így a 34. perctől emberhátrányban játszottak a belgák. A Standard továbbjutási esélye ezzel a vereséggel elszállt. Mivel a 6. fordulóban Standard Liege–Feyenoord és Sevilla–HNK Rijeka mérkőzéseket rendeznek, nagy meglepetés lenne, ha a már így is továbbjutó holland együttes mellett nem a spanyolok lépnének tovább.

  • HNK Rijeka (horvát)–Standard Liege (belga) 2–0 (2–0)
  • Feyenoord (holland)–Sevilla (spanyol) 2–0 (0–0)

AZ ÁLLÁS

  • 1. Feyenoord     5       3        0              2              7–6         +1           9
  • 2. Sevilla            5       2        2              1              7–5         +2           8
  • 3. Rijeka             5       2        1              2              7–7         0              7
  • 4. Standard        5       1        1              3              4–7         –3           4

H-csoport

A továbbjutásért szállt harcba az Everton a Wolfsburg otthonában, és az ezúttal is Muhamed Besiccel felálló, sérülések miatt kissé tartalékos liverpooliak a szünetre már teljesítették is a tervet. No, Romelu Lukaku nem lőtt akkora gólt, hogy a németek megadják magukat 45 perc után (pedig szép találat volt, mintha a fiatal Ronaldót láttuk volna: megindult egyedül, védője lepattant róla, aztán a csatár imponáló egyszerűséggel helyezett a kapuba), hanem a csoport másik mérkőzésén a korábban kezdő Lille döntetlenre adta az FK Krasznodar otthonában, így azután az angolok behozhatatlan előnyre tettek szert francia riválisukkal szemben, az oroszok meg kiestek.

A wolfsburgiaknak mindenképpen nyerniük kellett, hogy izgalommentes utolsó fordulót fussanak, és ennek megfelelően többet is támadtak. Csak éppen Ivan Perisic, Kevin De Bruyne, Nicklas Bendtner és Ivica Olic a kecsegtetőbb helyzeteket is kihagyta; Perisic sarkazásos találatát meg lesre hivatkozva nem adta meg a játékvezető, ám rossz döntést hozott. Amikor a hajrára fordulva Lukaku visszaadta a gólpasszt Kevin Mirallasnak, tulajdonképpen el is dőlt a mérkőzés: az utolsó fordulóban a Lille és Wolfsburg ki-ki mérkőzést vív majd egymással. A Wolfsburgnak a döntetlen is elég.

  • Krasznodar (orosz)–Lille (francia) 1–1 (1–0)
  • Wolfsburg (német)–Everton (angol) 0–2 (0–1)

AZ ÁLLÁS

  • 1. Everton           5      3              2      0              10–2      +8           11
  • 2. Wolfsburg        5     2              1      2              11–10    +1           7
  • 3. Lille                  5     0              4      1              3–6         –3           4
  • 4. FK Krasznodar 5      0             3      2              6–12      –6           3

I-csoport

A továbbjutásért harcoló Young Boys Szlovákiába, a már biztos kieső, pont nélkül a csoport utolsó helyén szerénykedő Slovan Bratislavához látogatott. A felek nem óvatoskodták el a kezdést, rögtön a 9. percben büntetőből vezetést szerzett a Young Boys, majd kevesebb mint két perccel később jött a válasz. A szlovákok első El-góljától nem estek szét a vendégek, és a 18. percben újra betaláltak, majd a fordulás után a japán Kubo Juja megszerezte második találatát, így beállítva az 1–3-as végeredményt.

Az azonos pontszámmal a négyes első két helyét elfoglaló Napoli, Sparta Praha duó már nem volt ilyen lelkes, a találkozójukon nem született gól. A Napoli úgy jut tovább, hogy a csoportelső Spartának még nem biztosított a továbblépése – a nápolyiak akkor is továbbmennek, ha kikapnak a Slovantól, mivel a Sparta és a Young Boys egymás ellen játszik, és az olasz csapatnak mindkettővel szemben jobb a mérlege.

  • Slovan Bratislava (szlovák)–Young Boys (svájci) 1–3 (1–2)
  • Sparta Praha (cseh)–Napoli (olasz) 0–0

AZ ÁLLÁS

  • 1. Sparta Praha  5       3       1              1              11–4      7              10
  • 2. Napoli             5       3       1              1              8–3         5              10
  • 3. Young Boys    5       3       0              2              11–7      4              9
  • 4. Slovan            5       0       0              5              1–17      –16         0

J-csoport

A dán Aalborg a válogatott Thomas Enevoldsen remek góljával szerzett vezetést a Steaua ellen, majd meg is tudta tartani minimális előnyét, így megelőzte a román csapatot és fellépett továbbjutó helyre – párharcuk azonban csak a 6. fordulóban dől el. A csoportelső Dinamo Kijev a már kiesett Rio Ave legyőzésével maradt az élen, ám még nem csoportelső, hiszen ha az utolsó körben az Aalborg beéri pontszámban, akkor a jobb egymás elleni eredmények miatt előz.

  • Aalborg (dán)– Bukaresti Steaua (román) 1–0 (0–0)
  • Dinamo Kijev (ukrán)–Rio Ave (portugál) 2–0 (0–0)

AZ ÁLLÁS

  • 1. Dinamo Kijev   5       4        0              1              10–4      +6           12
  • 2. Aalborg            5       3        0              2              5–8         –3           9
  • 3. Steaua             5       2        1              2              11–7      +4           7
  • 4. Rio Ave            5       0         1              4              3–10      –7           1

K-csoport

A Fiorentina Marko Marin és Elhadji Babacar góljával 13 perc alatt kétgólos előnyhöz jutott a Guingamp otthonában, majd izgalmassá tette saját maga számára a meccset. A 44. percben a vb-ezüstérmes José María Basanta tizenegyest és piros lapot érően vitte földre Sylvain Marveaux-t, majd Claudio Beauvue belőtte a büntetőt. A Guingamp hiába támadott emberelőnyben, nem tudott egyenlíteni a második félidőben, csak meg nem adott gólig jutott. A görög PAOK Theofanisz Athanasziadisz duplájával győzött a Dinamo Minszk ellen, ezzel a saját kezébe vette a sorsát – beérte a második helyen álló Guingamp csapatát, és az utolsó fordulóban fogadja a franciákat. A Fiorentina továbbjutása és csoportelsősége egyaránt biztos.

  • Dinamo Minszk (fehérorosz)–PAOK (görög) 0–2 (0–0)
  • Guingamp (francia)–Fiorentina (olasz) 1–2 (1–2)

AZ ÁLLÁS

  • 1. Fiorentina         5        4        1              0              10–2      8              13
  • 2. PAOK                5       2       1              2              9–5         4              7
  • 3. Guingamp        5        2       1              2              5–5         0              7
  • 4. Dinamo             5       0       1              4              1–13      –12         1

L-csoport

A már biztosan továbbjutó, eddig hibátlan Legia Warszawa pihentette legjobbjait a belga túrán, ez pedig az eredményen is meglátszott. Az eddig mindössze egyetlen gólt kapó lengyelek 1–0-s vereséget szenvedtek a Lokerentől.

A belgák azonban így sem örülhettek, hiszen a 23 percet emberhátrányban futballozó Trabzonspor 3–1-re legyőzte a Metaliszt Harkivot, és így – mivel a végén az egymás elleni eredmény rangsorol – a törökök már biztosan továbbléptek a csoportból.

  • Trabzonspor (török)–Metaliszt Harkiv (ukrán) 3–1 (1–0)
  • Lokeren (belga)–Legia Warszawa (lengyel) 1–0 (1–0)

 AZ ÁLLÁS

  • 1. Legia             5         4         0              1              5–2         +3           12
  • 2. Trabzonspor  5         3         1              1              8–4         +4           10
  • 3. Lokeren         5         2        1              2              3–4         –1           7
  • 4. Metaliszt        5         0        0              5              3–9         –6           0

 

Kimaradt?