A Federer-Wawrinka kettős először nyert Davis-kupát Svájc számára

Roger Federer 6:4, 6:2, 6:2-re legyőzte Richard Gasquet-t a tenisz Davis-kupa lille-i döntőjének negyedik mérkőzésén, ezzel a vendég svájciak 3–1-es, behozhatatlan előnyre tettek szert a franciákkal szemben. Svájc először hódította el a trófeát.

A páros mérkőzés megnyerésével a svájciak kerültek egy lépésre a végső sikertől, és mivel Roger Federer játszotta az első vasárnapi mérkőzést, ő tehette biztossá hazája első Davis-kupa-elsőségét, valamint azt, hogy saját gyűjteményébe végre bekerüljön az egyetlen még hiányzó nagy cím.

A 17-szeres Grand Slam-győztes klasszis Jo-Wilfried Tsonga helyett Richard Gasquet ellen lépett pályára. A 28 éves francia pénteken nem játszott egyest, szombaton pedig igen gyenge játékkal rukkolt elő a párosok küzdelmében. Ezúttal összeszedett teniszt mutatott be, de elég volt egyszer elveszítenie az adogatását, ezzel elbukta az első játszmát is. Nyoma sem volt Federer hátsérülésének, a svájci a második szett első játékában elvette Gasquet szerváját, majd még egy brékkel 6:2-re nyerte meg a játszmát.

Hiába a több mint 20 ezer hazai szurkoló biztatása és a francia válogatottat irányító Arnaud Clément különszámai, Federer koncentrációja nem csökkent, ez pedig egyet jelentett azzal, hogy a harmadik szettben sem adott esélyt ellenfelének – stílszerűen egy tökéletes ejtéssel zárta le a meccset.

Svájc az első, 1992-ben az Egyesült Államok ellen elbukott Davis-kupa-döntője után a másodikat már megnyerte. Federer gyűjteménye tehát immár teljes (korábban már megnyerte mind a négy Grand Slam-tornát, az ATP-vb-t és az olimpiát is, utóbbit párosban). Stanislas Wawrinka számára szintén emlékezetes marad 2014, hiszen az év elején megnyerte az Australian Opent, zárásként pedig Davis-kupa-győztes lett.

A kilencszeres győztes franciák immár nyolc elbukott döntőt jegyeznek a Davis-kupában.

DAVIS-KUPA, DÖNTŐ  (Lille, salak)
FRANCIAORSZÁG–SVÁJC 1–3

  • Jo-Wilfried Tsonga–Stanislas Wawrinka 1:6, 6:3, 3:6, 2:6  
  • Gaël Monfils–Roger Federer 6:1, 6:4, 6:3
  • Julien Benneteau, Richard Gasquet–Stanislas Wawrinka, Roger Federer 3:6, 5:7, 4:6
  • Richard Gasquet–Roger Federer 4:6, 2:6, 2:6
     

Kimaradt?