EuroChallenge: a Paks is megverte a Kolozsvári U-t

Egyelőre nem hozta meg a sokak által várt eredményét az edzőváltás a Kolozsvári U-Banca Transilvania kispadján, Marcel Țenter tanítvánayi harmadik, az Atomerőmű Paks elleni mérkőzésüket is elvesztették (64-73) az EuroChallenge kupasorozatban. Az új kolozsvári sportcsarnokban megrendezett találkozón a házigazdák a második félidőben engedték ki a kezükből a mérkőzést.

Az első támadást mindkét fél sikerrel zárta, de miután a házigazdák úgy maradtak, a vendégek gyorsan megléptek (2–8). Ebből a remek rajtból nem tudott tovább építkezni a Paks, amely közel hat percnyi játék után időt is kért: előnye minimálisra csökkent (11–12). Utolsó pillanatos kolozsvári triplával lett meg a hazai előny a negyed végére (22–19). Nagyszerűen kezdte a második negyedet az U, amely 8-0-as etapot produkálva villámrajtott vett. A folyatásban is a hazaiak akarata érvényesült, így nagyszünetre megnyugtató (az előzményeket ismerve inkább aggodalomra okot adó 39–26-os vezetéssel vonulhattak Mihai Silvășanék.

A harmadik negyed elején jól zárt a paksi védelem, sikerült is feljönnie a vendégcsapatnak. A házigazdák annyira megilletődtek viszont, hogy a védekezését rendező paksiak már vezetéshez is jutottak, és ha nincs a negyed utolsó kosara, amely egy hazai tripla volt, akkor meg is maradt volna az előny (49–48). Igazi ki-ki csatát láthatott a közönség a negyedik felvonásban, amelynek végjátékában az Atomerőműben maradt több lendület és koncentráció (64–73).

A csoport másik mérkőzésén: Magnofit Güssing (osztrák)–Trabzonspor MP (török) 80–72 

A csoport állása

  • 1. Trabzonspor MP 6 pont
  • 2. Magnofit Güssing 5
  • 3. Atomerőmű SE 4
  • 4. Kolozsvári U 3

Kimaradt?