EL: döntetlent játszottak a román csapatok (GALÉRIA)

A Celtic Glasgow ellen szerezte meg első pontját az Astra Giurgiu csapata a labdarúgó Európa-liga csoportkörében. A másik romániai alakulat, a bajnok Bukaresti Steaua a hosszabbítás utolsó percében egyenlítve 2-2-es döntetlennel térhetett haza a portugál Rio Ave otthonából.

A-CSOPORT

Apollon Limassol–Mönchengladbach

Mindenki fölényes német győzelmet várt Cipruson, de a hazaiak derekasan ellenálltak az első félidőben, sőt, még helyzetek is akadtak előttük. A szünet után aztán Thorgan Hazard remek passza után Raffael betalált, majd a végén a csereként beállt Patrick Herrmann, André Hahn kettős is összehozott egy gólt. Győzelmével az élre ugrott csoportjában a Borussia.

FC Zürich–Villarreal

Svájcban potyogtak a gólok, különösen a 19. és a 29. perc között, amikor a forduló előtt listavezető spanyolok kétszer is vezetést szereztek, de az eddig csupán egyetlen pontot gyűjtő hazaiak három góllal válaszoltak! Bár nem volt híján a találkozó ezt követően sem a kapu felületére tartó lövéseknek, a vendégek kétszer is megrezgették a kapufát, ám újabb gól már nem esett. A hajrában igazságosan mindkét fél kihagyott egy-egy helyzetet – első csoportbeli sikerével tovább élnek az FC Zürich továbbjutási reményei.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA

  • 1. Mönchengladbach   4              2              2              0              9–2         +7           8
  • 2. Villarreal                 4              2              1              1              11–5      +6           7
  • 3. FC Zürich               4              1              1              2              7–10      –3           4
  • 4. Apollon Limassol     4              1              0              3              3–13      –10         3

B-CSOPORT

HJK–Torino

A csoport finnországi meccse hozta a nap egyik meglepetését, hiszen a csoportkörben eddig gólt sem szerző HJK legyőzte hazai, havas-jeges pályáján a forduló előtt a kvartett élén álló Torinót. A vendégeket zavarhatták az északi körülmények, erre utal, hogy rendkívül sok pontatlanság csúszott lövéseikbe, hiába támadtak a „bikák”, a kaput a legritkább esetben sikerült eltalálni. Ezzel szemben a másik oldalon a 60. percben Gideon Baah estében megtalálta a labdát az ötösön belüli tülekedés során, majd a hajrában egy másik védő, Valtteri Moren is gólt szerzett, így Fabio Quagliarella a hosszabbításban hiába értékesített egy kipattanót, az már csak szépségtapasznak volt.

Köbenhavn–Bruges

A csoport másik meccsén Koppenhágában váratlanul könnyedén jutott három ponthoz a Bruges, amelyben az izraeli Lior Refaelov már a 36. percre triplázott – a belga csapat 4–0-s sikerét Ruud Vormer tette teljessé. A vendégek a csoport élére álltak.

A B-CSOPORT ÁLLÁSA

  • 1. FC Bruges           4       2      2       0              8–1         +7           8
  • 2. Torino                  4       2      1       1              4–2         +2           7
  • 3. FC Köbenhavn     4       1      1        2              3–6         –3           4
  • 4. HJK Helsinki        4       1      0        3              2–8         –6           3

C-CSOPORT

Aszterasz Tripolisz–Tottenham

Az első félidőben eldöntötte a találkozót az angol csapat. A 36. percben a londoniak büntetőhöz jutottak, melyet Andros Townsend értékesített. Az angol középpályás hat perccel később előkészítő szerepben tündökölt, Harry Kane-t szolgálta ki, aki a hálóba fejelt. A második játékrészben sokáig nem született gól, a 90. percben azonban az argentin Federico Fazio szabálytalankodott a tizenhatoson belül, a játékvezető büntetőt ítéllt, a védőt kiállította, a honfitárs Jerónimo Barrales pedig nem hibázta el a tizenegyest, de így is 2–1-re nyert a Tottenham.

Besiktas–Partizan Beograd

Nulla nullás első félidőt követően Demba Ba az 57. percben törte meg a gólcsendet, a szenegáli támadó négy perccel később pedig újra betalált. A kétgólos hátrányba kerülő vendégek nem adták fel, és a 77. percben Szasa Markovics révén szépítettek, de a három pont így is a Besiktasé maradt, a belgrádiak pedig kiestek az Európa-ligából.

A C-CSOPORT ÁLLÁSA

  • 1. Besiktas               4      2       2              0              8–3         +5           8
  • 2. Tottenham            4      2       2              0              8–3         +5           8
  • 3. Aszterasz            4       1       1              2              5–8         –3           4
  • 4. Partizan               4       0       1              3              1–8         –7           1

D-CSOPORT

Astra–Celtic

A mérkőzés első gólját a vendégek szerezték, a 32. percben Stefan Johansen révén. A győzelmet azonban nem tudták megszerezni, a 79. percben William egyenlített, így megosztoztak a pontokon a csapatok, az Astra azonban ezzel az eredménnyel elbúcsúzott az Európa-liga-folytatástól.

Dinamo Zagreb–Salzburg

A Salzburg Gulácsi Péterrel a kezdőben azért ment Zágrábba, hogy ha egy mód van rá, máris továbbjusson az Európa-liga D-csoportjából. Az első félidőben jórészt a vendégek akarata érvényesült, a magyar kapusnak alig akadt dolga. A sok szabálytalansággal tarkított meccsbe Soriano gólja hozott némi színt, mert a 40. percben szép lövéssel vette be Eudardo kapuját.

A második félidő sokáig csak a sárga lapok miatt volt színes, de aztán felpörögtek az események, és elkezdtek potyogni a gólok. Előbb az 59. percben Kampl növelte az osztrák előnyt, de egy perccel később Henríquez révén visszajött a meccsbe a Dinamo. Mielőtt azonban túlságosan vérszemet kaptak volna a hazaiak, Soriano lesgyanús szituációból újra kettőre növelte az előnyt, majd Bruno lőtt szépségdíjas támadás után a Dinamo kapujába. A Salzburg azért egy ötödiket is rúgott Soriano révén, csak hogy meglegyen a mesterhármas. Az 5–1-es sikerrel eldőlt, hogy a Salzburg már továbbjutott.

 A D-CSOPORT ÁLLÁSA

  • 1. Salzburg           4        3        1              0              13–6      +7           10
  • 2. Celtic                4        2        2              0              6–4         +2           8
  • 3. Dinamo             4        1         0              3              8–11      –3           3
  • 4. Astra Giurgiu     4        0         1              3              4–10      –6           1

E-CSOPORT

Dinamo Moszkva–Estoril

A Dinamo Moszkva azzal a tudattal lépett pályára a portugál Estoril ellen, hogy 100 százalékos mérlege megóvása mellett a továbbjutásért is játszik – Dzsudzsák Balázzsal a kezdőben, aki a bal szélen futballozott, Matthieu Valbuenával és Alekszej Ionovval alkotva támadó középpályás triót az egy szem ék Alekszandr Kokorin mögött. Egyáltalán nem tartalékolt tehát az oroszok mestere, Sztanyiszlav Csercseszov, és mivel nem tolta be a buszt kapuja elé az Estoril (hiszen repülővel érkezett), volt tér a gyors hazai támadásokhoz. Az első fél órában Dzsudzsák fent felsorolt csapattársai mind kapura lőhettek egyszer, de rendre célt tévesztettek, míg az „odavágón" büntetőt rontó Kléber két próbálkozását Vlagyimir Gabulov hárította bravúrral.

A pihenő után egy elpuskázott Ionov-ziccer kivételével semmi érdekes nem történt a mérkőzésen, a hajrá előtt pedig Dzsudzsák átadta helyét Jurij Zsirkovnak, Kokorin pedig Kevin Kuranyinak. A német válogatott csatár nem is hiába lépett pályára, William Vainqueur passzát közelről a bal alsóba vágta (1–0), és ezzel el is dőlt a mérkőzés.

Zsinórban kilencedik európai kupamérkőzésén is veretlen maradt a Dinamo Moszkva, és csoportbeli negyedik sikerével elsőként jutott a legjobb 32 közé.

Dzsudzsák ez alkalommal a szokásosnál kevesebbet vállalt, igaz, hiába mutatta magát a szélen, nagyon kevés használható labdát kapott. Ritkán vállalt egy az egy elleni megindulásokat, beadásait rendre mentették a középső védők, lecserélése egyáltalán nem keltett meglepetést.

Panathinaikosz–PSV

Miközben a Dinamo Moszkva éppen megnyerte negyedik csoportmérkőzését, és ezzel elsőként lépett tovább az egyenes kieséses szakaszba az El-ben, a Pana igyekezett megragadni Athénban az utolsó szalmaszálat. Tevékenyen, mert Abdul Ajagun, majd Mladen Petric is beköszöntött Jeroen Zoetnek, ám holland részről Memphis Depay is betalált, majd Jetro Willems adott egy gólpasszt Luuk de Jongnak, aztán a hajrá előtt a Depay-találatot előkészítő Georginio Wijnaldumnak is.

 AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA

  • 1. Dinamo Moszkva     4        4       0        0              6–2         +4           12
  • 2. PSV                        4        2       1       1              5–4         +1           7
  • 3. Estoril Praia             4        1       0       3              3–4         –1           3
  • 4. Panathinaikosz         4        0      1       3              4–8         –4           1

F-CSOPORT

Saint Étienne–Inter

A 33. percben az olaszok szerezték meg az első gólt, Dodo talált be, így az Inter előnnyel ment a szünetre. A második játékrész elején egyenlítettek a franciák Moustapha Sall révén. A hátra lévő időben az eredmény már nem változott, 1–1 lett a vége.

Qarabag–Dnipro

Remekbe szabott góllal kezdte a találkozót a vendégcsapat, két sarkazás is az akció része volt, amelynek végén Nikola Kalinic a hálóba bólintott. Az első félidő közepén újabb szép találatot láthattunk, Leroy George egyenlített szabadrúgásból, a második játékrészben azonban Kalinic ismét betalált, így 2–1-re nyertek a vendégek.

 AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA

  • 1. Internazionale        4       2     2     0              4–1         +3           8
  • 2. Dnipro                   4       1     1     2              2–3         –1           4
  • 3. Qarabag                4       1     1     2              2–4         –2           4
  • 4. Saint-Étienne         4       0     4     0              1–1         0              4

G-CSOPORT

Feyenoord–HNK Rijeka

20 perc alatt lerendezte a találkozót a Feyenoord, a nyolcadik percben Karim el-Ahmadi találatával szerezte meg a vezetést, majd nem sokkal később Lex Immers növelte kétgólosra előnyét. A hátra lévő időben nem változott az eredmény, 2–0-ra nyertek a hollandok.

Sevilla–Standard Liege

A címvédő a 18. percben szerezte meg a vezetést, egy szögletet követően Kevin Gameiro bólintott a hálóba. A 32. percben azonban egyenlítettek a vendégek Paul-José M'Poku révén. A szünet előtt José Antonio Reyes góljával visszavette a vezetést a Sevilla, a második játékrészben pedig a csereként beálló Carlos Bacca révén növelte azt, így 3–1-re nyert.

A G-CSOPORT ÁLLÁSA

  • 1. Sevilla               4        2       2        0              7–3         +4           8
  • 2. Feyenoord         4        2        0       2              5–6         –1           6
  • 3. Standard           4        1        1       2              4–5         –1           4
  • 4. Rijeka               4        1        1       2              5–7         –2           4

H-CSOPORT

Everton–Lille

Nem olyanra sikerült a Lille 100. európai kupamérkőzése, amilyenre a franciák szerették volna, ugyanis a házigazda Everton könnyedén győzött ellenük. Furcsa összecsapást láthatott a Goodison Park közönsége, és nemcsak azért, mert a klub történetének során először látogatott el oda francia egyesület, hanem azért is, mert látványos támadásokat és szép gólokat is tartogatott a mérkőzés – de sok-sok üresjáratot is.

Az első félidőben Aiden McGeady két gólpassza után tulajdonképpen el is dőlt a három pont sorsa: előbb Leon Osman, majd Phil Jagielka használta ki a vendégvédők pillanatnyi figyelmetlenségét; aztán a fordulást követően a nagy kedvvel futballozó Steven Naismith is betalált. De motiváltan futballozott az egész Everton, ahogyan azt a menedzser, Roberto Martínez ígérte a mérkőzés előtt.

Muhamed Besic a kispadon kezdett, amikor lesérült a második félidő dereként Gareth Barry, nem a bosnyák állt be helyére, hanem Darron Gibson. Végül jó tíz percre pályára lépett a végén az exferencvárosi is, James McCarthyt váltva.

Fontos győzelmet aratott tehát az Everton, de még nem jutott tovább, a Lille-nek pedig el kell fogadnia, hogy jelenlegi formájában nincs helye az El legjobb 32-je között.

Wolfsburg–Krasznodar

Az első félidőt felejtsük el gyorsan, mert remek második játékrészt produkáltak a felek, hat gól is született. Szűk negyedóra alatt Aaron Hunt duplázott, majd Wánderson szépített, Joshua Guilavogui góljával azonban újra kettővel mentek a németek. A gólok sorának azonban nem volt vége, a találkozó végén Nicklas Bendtner duplázott még (az elsőt tizenegyesből szerezte), 5–1-re nyert a Wolfsburg.

A H-CSOPORT ÁLLÁSA

  • 1. Everton              4       2      2      0              8–2         +6           8
  • 2. Wolfsburg          4        2      1      1              11–8      +3           7
  • 3. Lille                   4        0      3      1              2–5         –3           3
  • 4. FK Krasznodar   4        0      2      2              5–11      –6           2

I-CSOPORT

Napoli–Young Boys

A Bernben elszenvedett kétgólos vereséget háromgólos győzelemmel bosszulta meg hazai pályán a Napoli, amely Joanthan De Guzmán mesterhármasával múlta felül a Young Boyst.

A délolasz csapat több kulcsembere, Higuaín, Callejón és Albiol nélkül futott ki a San Paolo gyepére, ennek ellenére már az első félidőben nyomás alá tudta helyezni svájci ellenfelét. A jég az első félidő ráadásában tört meg, a nyáron a Swansea-tól kölcsönben igazolt De Guzmán a tizenhatos csücskéről gyönyörűen tekert a hosszú felsőbe (1–0).

A szünet után 10 perccel növelni tudta előnyét az olasz csapat, De Guzmán duplázta meg góljai számát, a találatot előkészítő Zapatát külön dicséret illeti (2–0). A hajrában egy ajándék labdát kihasználva triplázni tudott a holland, megszerezve karrierje első mesterhármasát és beállítva a 3–0-s végeredményt, ami a végelszámolásnál még jól jöhet Rafa Benítezéknek.

Sparta Praha–Slovan Bratislava

A cseh–szlovák csatát nagyon könnyedén nyerte meg a Sparta. David Lafata már a 29. percben előnyhöz juttatta a hazaiakat, Ladislav Krejcí találatával kettő lett az előnyük, Costa Nhamoinesuéval már három, a 4–0-s végeredmény pedig Lafata újabb góljával alakult ki.

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA

  • 1. Napoli              4       3        0      1              8–3         +5           9
  • 2. Sparta Praha   4        3        0      1              11–4      +7           9
  • 3. Young Boys    4        2        0      2              8–6         +2           6
  • 4. Slovan            4        0        0      4              0–14      –14         0

J-CSOPORT

Dinamo Kijev–Aalborg

A forduló előtt egyaránt hatpontos csapatok csatájában sokáig nem született gól, a hazaiak hiába játszottak fölényben, elpuskázták helyzeteiket, a 68. percben pedig Aleksandar Dragovic kiállítása után emberhátrányba kerültek. A kijeviek azonban tíz emberrel is kiharcolták a három pontot: Domagoj Vida két perccel a piros lap után bevette a dán kaput, majd a hosszabbításban Oleh Huszev bebiztosította a győzelmüket.

Rio Ave–Bukaresti Steaua 

A hazaiak eddig nem szereztek pontot a csoportban, ezúttal azonban Diego Lopes fejesével vezetéshez jutottak. A Steaua ugyanakkor nem játszott alárendelt szerepet a meccsen, Lucian Sânmărtean 17 méteres szabadrúgása alig szállt fölé, a 61. percben pedig Claudiu Keserü briliáns befejezéssel egyenlített. A hajrá előtt viszont büntetőhöz jutott a portugál együttes, Diego Lopes duplázott, s a Rio Ave közel járt a győzelemhez, ám a 94. percben – már emberelőnyben – Lucian Filip begyötörte az egyenlítő gólt – a portugál együttes maradt nyeretlen.

A J-CSOPORT ÁLLÁSA

  • 1. Dinamo Kiev   4       3       0     1              8–4         +4           9
  • 2. Steaua           4       2       1     1              11–6      +5           7
  • 3. Aalborg           4      2       0     2              4–8         –4           6
  • 4. Rio Ave          4       0      1      3              3–8         –5           1

K-CSOPORT

Fiorentina–PAOK

A firenzei csapatban szeptember óta először volt kezdő Mario Gomez, ám sokáig a német csatár és a társai sem tudtak betalálni. A meccsnek 7–0-s gólkülönbséggel nekivágó liláknak a döntetlen is elég lett volna a továbbjutáshoz, tíz perccel a vége előtt azonban a PAOK bevette a kapujukat. A makulátlan mérlegének búcsút inthetett a Fiorentina, a továbbjutást azonban sikerült bebiztosítani, Manuel Pasqual ugyanis a 88. percben gyönyörű szabadrúgásgólt lőtt.

Guingamp–Dinamo Minszk

A Guingamp védelme másodszor is tökéletesen zárt a minszkiek ellen, hazai pályán pedig a francia csapat már képes volt mattolni a Dinamót. A Guingamp az első és a második félidő végén is eredményes volt.

A K-CSOPORT ÁLLÁSA

  • 1. Fiorentina           4      3       1              0              8–1         +7           10
  • 2. Guingamp          4       2      1              1              4–3         +1           7
  • 3. PAOK                4       1     2              7                    –5         +2           4
  • 4. Dinamo Minszk   4       0     1              3              1–11      –10         1

L-CSOPORT

Legia Warszawa–Metaliszt Harkiv

A csoportot vezető Legia először kapott gólt a főtáblán, ám könnyen lehet, hogy Vaszil Kobin ollózását még néhány lengyel szurkoló is megtapsolta az első félidő közepén. A szépségdíjas gólra nem sokkal később jött a válasz a hazaiaktól, amikor Marek Saganowskiról maradtak le az ukránok, a veterán csatár pedig a hálóba fejelt. A lengyel csapat azonban megállíthatatlan ebben a szezonban, és a meccs végén jött a negyedik egygólos győzelmet jelentő találat egy kontra végén Ondrej Dudától. A Legia továbbmasírozott az egyenes kieséses szakaszba.

Lokeren–Trabzonspor

Belgiumban már öt perc után gólnak örülhettek a hazai szurkolók, Ayanda Patosi adta meg az alaphangot a mérkőzésnek, amelynek zenéje – a gólt leszámítva – mégis a vendégek számára lehetett kedvesebb. A Trabzonspor igyekezete az első félidő ráadásában érett góllá, Mustapha Yatabaré lövését még blokkolták, Majeed Warris azonban jól reagált a lepattanóra. A döntetlennel a törökök kerültek kedvezőbb helyzetbe, hiszen megmaradt hárompontos fórjuk a Lokerennel szemben.

AZ L-CSOPORT ÁLLÁSA

  • 1. Legia               4        4        0              0              5–1         +4           12
  • 2. Trabzonspor     4        2       1              1              5–3         +2           7
  • 3. Lokeren           4         1       1              2              2–4         –2           4
  • 4. Metaliszt         4         0       0              4              2–6         –4           0

Kimaradt?