Tenisz: eltiltották a Williams fivérező orosz kapitányt

A női teniszezők nemzetközi szövetsége (WTA) 25 ezer dolláros pénzbírsággal, illetve egyéves eltiltással büntette Samil Tarpiscsevet, az Orosz Teniszszövetség elnökét, amiért a 66 éves sportvezető egy televíziós műsorban Williams fivérekként emlegette Serena Williamst, illetve nővérét, Venust.

Stacy Allaster, a WTA ügyvezető igazgatója sértőnek és modortalannak nevezte Samil Tarpiscsev megjegyzését, amelynek nincs helye a teniszben.

„Tarpiscsev úr szavai, amelyekkel megkérdőjelezte Williamsék nemét, foltot ejtett csodálatos játékunkon és két nagy bajnokunkon – nyilatkozta Allaster. – Méltatlan hozzászólása elítélendő, és büntetést von maga után. Megjegyzése miatt Tarpiscsev urat 25 ezer dolláros bírság befizetésére kötelezem, amely a legmagasabb büntetési összeg a WTA szabályai szerint.”

TARPISCSEV ELNÉZÉST KÉRT. A vasárnap zárult moszkvai torna versenyigazgatójának, Tarpiscsevnek az első reakciója azonban nem ez volt. „Elnézést kellene kérnem azért, mert nincs humorérzékük? Nem értem a büntetést" – mondta. Később az orosz szövetség kiadott egy állásfoglalást, amelyben az elnök már azt közli, hogy nem állt szándékában megbántani senkit, és megbánta viccelődését. Hozzátette, a Williams nővérek „kiváló sportolók, akik az erő és kitartás megtestesítői”. A világelső Serena Williams egyesben 18 Grand Slam-tornagyőzelemnél tart, és a szingapúri WTA-világbajnokságon készül címvédésre, míg nővére hét GS-versenyen diadalmaskodott.

Tarpiscsevet egyéves eltiltással is sújtották, amely a WTA által szervezett eseményekre, versenyekre szól.

Dave Haggerty, az Egyesült Államok Teniszszövetségének elnöke bocsánatkérésre szólította fel orosz „kollégáját”.„Az Orosz Teniszszövetség elnökeként és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaként köteles tisztességes és sportszerű magatartást tanúsítani. Sajnos a kijelentésére egyik jelző sem igaz, és büntetést érdemel.”

Kimaradt?