Dárdai: úgy dolgoztunk, hogy ma éjjel jól fogok aludni

Ugyanolyan önbizalomtól duzzadó Dárdai Pál állt Bukarestben is a sajtó elé, amilyen Budapestről elindult. A magyar labdarúgóválogatott szövetségi kapitányát a szarkasztikus megjegyzések sem tudták eltántorítani attól, hogy rettenetesen elégedett a játékosokkal, győzni jöttek Bukarestbe.

https://www.youtube.com/watch?v=X0WUOZj-k10

„Sikeres felkészülésen vagyunk túl, nagyon elégedett vagyok az elvégzett munkával - mondta el Dárdai Pál, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a csapat hivatalos edzését megelőző sajtótájékoztatón.

Mint korábban írtuk, pár órával korábban, a magyar delegáció budapesti indulásakor a magyar edző „hihetetlenül nyugodtnak” nevezte magát.

„Masszívak vagyunk, le fogunk támadni” – folytatta Dárdai. Arra a kérdésre, hogy csapata miképpen fogja „túlélni” az 50 ezer román néző nyomását, a magyar kapitány csípőből visszalőtt: „nem érzek semmiféle nyomást, megérkeztünk a repülőtérre, megállt a forgalom a magyar válogatottnak, itt vagyunk, edzünk, ez a mi feladatunk”.

A tavalyi 3-0-s zakó felemlegetése se zökkentette ki Dárdait, aki leszögezte: előre nézünk, nem foglalkozunk a múlttal. „Csak a saját csapatom érdekel, nem tartok semmitől” - ismételte meg. Elmondat még azt is, hogy nem foglalkozott a Kolozsvári CFR edzője, Vasile Miriuță által felkínált segítséggel és Victor Pițurcă „sumákolásával” sem.

Arra a kérdésre, hogy a szlovákok Spanyolország elleni bravúros győzelmét állította-e példaként fiai elé, Dárdai ismételten visszautasította az ambíciós kiscsapat megközelítést: „nem is néztem szlovák-spanyol mérkőzést, csak az én csapatommal foglalkoztam”.

https://www.youtube.com/watch?v=A4h08By_API

A sok pozitív üzenet egy kicsit már kezdett a magyarországi újságírókollégák agyára menni, ezért azt is megkérdezték Dárdaitól, hogy a hozzáálláson kívül mi változott még a csapat körül. „Először is nem jöttünk két nappal korábban, hanem csak egy nappal a mérkőzés előtt, ahogy Nyugaton is szokták. Nincs értelme túlterhelni a játékosokat. Jó hangulat van a csapatban, a héten benn voltak a családok, moziban voltunk. Annyira jól dolgoztak a múlt héten, hogy ma éjjel nagyon jól fogok aludni” – fogalmazott Dárdai Pál.

A magyar csapat sajtótájékoztatóján részt vett a veterán Gera Zoltán is, aki emlékeztetett, hogy 13 évvel ezelőtt szerepelt még Bukarestben. „Szerencsére nem értjük a román szurkolókat, az 55 ezer néző minket is motivál. Megvan a terv, meg kell töltenünk tartalommal. Teljesen nyugodtak vagyunk, várjuk a mérkőzést” – fogalmazott az angol bajnokságban edződött, idén a Ferencvárosba visszatért játékos.

Dárdai Pál egy adott pillanatban elvesztette a türelmét, amikor egy újabb kishitű azzal hozakodott elő, hogy nem áll-e fenn annak a veszélye, hogy egy vereség esetén „dumagépnek” nevezik, hiszen most, az ő hatására az emberek elkezdtek ismét hinni a csapatban. „Fogalmam sincs, hogy miért kell egy mérkőzés előtt negatív kérdést feltenni. Ilyen kérdést kinn sosem kap az ember. Nyugodtak vagyunk, elvégeztük a feladatainkat” – vágott vissza, majd ő is cinikusan odaszúrt a román válogatott az első helyért játszik, mi a harmadikért.

„Dzsudzsák Balázs volt és maradt a csapatkapitány, ő a legjobb magyar futballistánk. Olyan ballába van, hogy attól retteghetnek a románok” – folytatta ugyanabban a hangnemben Dárdai Pál. A három mérkőzésre szóló megbizatásával kapcsolatosan elmondta, a szövetség nem támoasztott semmilyen elvárást vele szemben, ő viszont megtette ezt magával és a csapattal szemben, a három mérkőzésen 5-7 pontot szeretnének összegyűjteni.

A hivatalos edzés után ismét, immár csak a magyar nyelvű sajtó rendelkezésére állt Dárdai Pál.

https://www.youtube.com/watch?v=Bs596yLK40Q

Kapcsolódók

Kimaradt?