La Liga: „Katalónia függetlenedése után nem indulhatna a Barcelona”

November 9-én referendumot tartanak Spanyolországban a katalán függetlenség ügyében, és a Spanyol Labdarúgó-szövetség elnöke úgy nyilatkozott, amennyiben a népszavazás következtében Katalónia független ország lesz, az FC Barcelona és az Espanyol kiszorulhat a spanyol bajnokságból.

A spanyol szövetség elnöke, Javier Tebas arról beszélt, hogy jogilag nehezen válna kezelhetővé, ha Katalónia függetlenedése esetén a két barcelonai élvonalbeli csapat maradni szeretne a spanyol rendszerben.

„Ha Katalónia függetlenné válik, a Barcelona és az Espanyol nem játszhatna a spanyol bajnokságban abból az okból kifolyólag, hogy a sporttörvény kimondja: csak egy, nem spanyol állam képviselői szerepelhetnek a ligában és a spanyol versenysorozatokban, ez pedig Andorra” – mondta Tebas az Onda Cero rádiónak.

A spanyol elnök szerint ahhoz, hogy a két csapat maradjon a spanyol ligarendszerben, törvényt kellene módosítani, ez esetben azonban nem tudható, lenne-e megfelelő lobbierő a támogatáshoz.

„Nem tudom elképzelni Spanyolországot Katalónia nélkül, ahogy a bajnokságot sem Barcelona és Messi nélkül” – tette hozzá Tebas.

Kimaradt?