Liga 1: volt játékosai verték meg a Kolozsvári CFR-t
Öt volt játékosa is derekasan kivette a részét abból, hogy Marosvásárhelyen megszakadt a Kolozsvári CFR 1907 hét mérkőzése tartó győzelmi sorozata: hétfő este a Liga 1 tízedik fordulójának utolsó összecsapásán a Marosvásárhelyi ASA Hora és N’Doye góljaival legyőzte a vasutas alakulatot, amely így 3 pontra lemaradt a listavezető Steaua mögött.
Sejteni lehetett, hogy a nyáron alaposan megerősödött Maros-parti alakulat és a kolozsvári vasutasok összecsapása parázs csatát eredményez. A vendégek már a mérkőzés elejétől megrohamozták volt hálóőrük, Stăncioiu kapuját, de Ivanovski és Jakolis kihagyta helyzeteit. A mérkőzés lassan-lassan kiegyenlítődött, a vásárhelyiek büntetőhöz is jutottak a 34. percben, amikor Susic elkaszálta Horát. Goga tizenegyesét Felgueiras megfogta, viszont alig nyolc perccel később már tehetetlen volt a portugál kapus, amikor volt csapattársa Hora kihagyhatatlan labdát kapott Zicutól.
Vasile Miriuță a széleken erősítette meg csapatát abban a reményben, hogy egy beadás majd csak megtalálja a csapat gólkirályát, Tadét. A hazaiak összezárták soraikat, nagyon sok labda már a Gabi Mureșan-Sepsi László sáncon elakadt. Az egyre türelmetlenebb vasutasok nagy területeket hagytak fedezetlenül s az ASA ritka ellentámadásainak egyike végzetes lett: N’Doye 25 méterről eleresztett lövése letakarította a pókhálót Felgueiras kapujából és beállította a 2-0-s végeredményt.