Baleset miatt idő előtt lett vége a Japán Nagydíjnak

Az eső miatt késve rajtolt, majd baleset miatt idő előtt intették le a Japán Nagydíjat. A 44. kör után Hamilton, Rosberg és Vettel volt a dobogósok sorrendje.

Ahogyan arra számítani lehetett, heves esőzésben sorakoztak fel a Forma-1-es autók a suzukai pálya rajtrácsára. Ez már a közelgő tájfun előjele volt, és hiába lehetett számtalan verziót hallani a futam időpontjának módosítására, a szervezők végül maradtak az eredeti menetrendnél.

A futam végül is elkezdődött a meghirdetett időpontban, igaz, csak a biztonsági autó mögött tett meg a mezőny két kört, majd a versenyt megszakítva a bokszutcában sorakoztak fel. Többen ki is szálltak az autóból, de hamarosan újra mindenki a folytatásra készülődött.

Az előrejelzések szerint egy nagyjából fél órás esőmentes időszakra lehetett számítani, így a mezőny a biztonsági autót követve bő negyed óra után újra körözni kezdett.

Fernando Alonso Ferrarija azonban nem bírta tovább, így ő lett az első kieső. A mezőny közben tovább rótta a köröket, és ennek köszönhetően az aszfalt egyre jobb állapotba került, hiszen az is eső elállt. A pilóták többsége is azt szerette volna, ha hagyják őket versenyezni.

Erre végül a 10. körtől került sor, ám a látási viszonyok a gyors részeken a nagy vízfüggönyök miatt még igencsak pocsékak voltak. Az élbolyban nem történt változás a repülőrajt után, Rosberg, Hamilton, Bottas, Massa, Ricciardo volt a sorrend a top5-ben.

A többség a 11-12. körben intermediate abroncsokra váltott, Rosberg a 13. kör végén állt ki, majd egy körrel később csapattársa, az ideiglenesen az élre kerülő Hamilton is követte. A kerékcserék után nem változott köztük a sorrend - elsősorban azért, mert Hamilton elkövetett egy apró hibát a bokszba vezető körén. Mögéjük Button zárkózott fel, aki elsőként váltott intermediate abroncsokra, ami zseniális húzásnak bizonyult.

Az éllovas trió mögött a két Williamset a két Red Bull követte, de nem sokáig. Massa lassabb volt, mint üldözői, amit Vettel, majd Ricciardo is kihasznált, mindketten kemény, de sportszerű manőverrel mentek el a brazil mellett. Ugyanez a sors várt Bottasra is, neki sem volt esélye a Red Bull-duó ellen.

A Mercedesek közben könnyedén meglógtak, de Buttonnak is megnyugtató előnye volt Vetelékkel szemben, igaz, a Red Bullok voltak a leggyorsabbak a pályán.

Az élen is csata alakult ki, Hamilton utolérte Rosberget, és a 25. körben már használhatta az állítható hátsó szárnyat is. A 29. körben Hamilton a célegyenes végén külső íven meg tudta előzni csapattársát, és átvette a vezetést. Rosberg ezután kissé le is maradt Hamiltontól, valami gondja lehetett a Mercedesszel, de a kerékcsere közben az első szárnyon elvégzett apró módosítás mintha jót tett volna neki.

12-13 körrel a leintés előtt ismét esni kezdett, és újra szükség volt az esőgumikra. A McLarenek voltak az elsők, akik lecserélték a köztes esőgumikat. Adrian Sutilnak erre már nem volt lehetősége, a Sauber pilótája a 15-ös kanyarban a gumifalba csúszott. A daru már felemelte a Saubert, amikor a saftey car és az orvosi autó is behajtott a pályára a 44. körben. Valószínűleg a mentés során történhetett baleset. Elképzelhető, hogy Jules Bianchi ugyanoda csúszott ki, ahol Sutil autóját mentették.

A 46. körben megszakították a versenyt, a mezőny ismét a bokszutcában sorakozott fel. Percekkel később bejelentették, hogy már nem is indítják újra a futamot, így Hamilton, Rosberg, Vettel sorrendben ért véget a Japán Nagydíj.

A Japán Nagydíj végeredménye:

1. Lewis Hamilton

2. Nico Rosberg

3. Sebastian Vettel

4. Daniel Ricciardo

5. Jenson Button

6. Valtteri Bottas

7. Felipe Massa

8. Jean-Eric Vergne

9. Nico Hülkenberg

10. Sergio Perez

11. Danyiil Kvjat

12. Kimi Raikkönen

13. Esteban Gutierrez

14. Kevin Magnussen

15. Romain Grosjean

16. Pastor Maldonado

17. Marcus Ericsson

18. Max Chilton

19. Kobajasi Kamui

Kiestek: Jules Bianchi, Adrian Sutil, Fernando Alonso

A verseny leintése után egyre biztosabbnak tűnt, hogy Bianchi nekicsapódhatott a Sutil autóját mentő traktornak. Becsúszott Bianchi kocsija a traktor alá, ami Sutilt ment menteni. A fiatal pilótát nem sokkal a leintés után helikopterrel kórházba szállították. Egy hét múlva az Orosz Nagydíjjal folytatódik a világbajnokság.

Kimaradt?