Nem engedik el ingyen Douchev-Janics Natasát

Mindenképpen feltételekhez köti Douchev-Janics Natasa Szerbiába távozását a Magyar Kajak-Kenu Szövetség - mondta az MTI érdeklődésére kedden Baráth Etele, az MKKSZ elnöke.barath

"Ez nem feltétlenül pénzt jelent, de bizonyos ellenszolgáltatásokra igényt tartunk. Csak úgy nem fogunk hozzájárulni a távozásához. Egy kiemelten támogatott sportolónk volt, ezek után nem érdemeltük meg, hogy elmenjen" - fogalmazott Baráth, hangsúlyozva, hogy ez az ő véleménye, s az ügyben az elnökségnek kell döntenie.

A háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics szeptember 27-én adta be a távozási szándékról szóló papírjait a szövetségnek, s a szervezet vezető testületének onnantól számítva egy hónapja van arra, hogy kialakítsa álláspontját az ügyben. Ha nem járulnak hozzá a távozásához, a bácskapalánkai születésű kajakos két évig nem versenyezhet régi-új hazája színeiben.

"Több versenyzőnk is távozott az elmúlt években családi vagy tanulmányi okok miatt, ez nem rendhagyó dolog. Hangsúlyozni szeretném ugyanakkor, hogy akik a londoni olimpián a legnagyobb sikereket hozták, azok itthon maradnak. Douchev-Janics, Benedek Dalma és Paksy Tímea távozásával nem állt meg az élet a magyar kajak-kenuban" - mondta az elnök, hozzátéve, hogy mindhárom lapátforgató pozitív hatással volt a sportágra az elmúlt évtizedben, de egy korábbi generációhoz tartoznak, s már jönnek a fiatalok.

"A magyar versenyzők nem árucikkek, biztos vagyok abban, hogy a jövőben lesznek eszközeink arra, hogy itthon tartsuk őket" - jegyezte meg Baráth Etele.

Ábrahám Attila, az MKKSZ főtitkára megerősítette, hogy eddig hivatalos megkeresés nem érkezett a szerbek részéről Douchev-Janics Natasa kivásárlásával kapcsolatban, így arról a 150 ezer euróról sem tárgyaltak még, amelyet a versenyzőért szeretne kapni az MKKSZ, s amelyet a Kolonics Alapítványba fektetnének.

Storcz Botond szövetségi kapitány azt mondta: kétségtelen, hogy Douchev-Janics valamelyest hiányozni fog a válogatottból, de a távozásával sokak számára kézzelfogható közelségbe kerül majd a csapatba kerülés. Kiemelte, hogy Kovács Katalin is folytatja a versenyzést.

A keddi sajtótájékoztató előtt kisebb ünnepségre került sor: a Londonban aranyérmes női kajaknégyes vezérevezőse, Szabó Gabriella neve felkerült az örökös bajnokok nevét rögzítő márványtáblára, és a Dorney-tavon két számban is első Kozák Danuta neve mellé is odakerült az olimpiai ötkarika.

A szövetség 2001 óta tartja számon a sportág örökös bajnokait, a cím elnyeréséhez legalább olimpiai aranyérem, vagy öt világbajnoki győzelem szükséges. Az idén szintén ötkarikás bajnoki címet szerzett Dombi Rudolfot, Kökény Rolandot és Fazekas-Zur Krisztinát a tervek szerint decemberben köszönti a szövetség.

Kimaradt?