Tajti Mátyás egyre közelebb áll a Barca felnőttcsapatához

A középpályás Tajti Mátyást is azok közé sorolja az egyik spanyol lap, akik valós eséllyel pályáznak arra, hogy az FC Barcelona felnőtt labdarúgócsapatában szerepeljenek.

A Sport a honlapján szedte össze a Barca utánpótlás akadémiájának, a híres La Masiának azt a 26 növendékét, akik megítélése szerint komoly karriert futhatnak be.

A cikkben három kapust, két belső-, illetve öt szélsővédőt, három védekező- és hat belső középpályást, valamint hét támadót - három centert és négy szélsőt - neveztek meg. Közülük Sandro Ramírez és Munir El Haddadi már be is mutatkozott a felnőttek között, ráadásul mindketten góllal.

A Puskás Akadémiáról kikerült 16 éves Tajti - akit a honlapon csak Matíasként emlegetnek - Facebook-oldalán így kommentálta a hírt: "sokat kell még dolgozni ezért!".

Kimaradt?