EL: a szerencse a Steaua mellé szegődött

Egy szerencsés öngólnak köszönhetően tudta csak megverni a Bukaresti Steaua az Európa Liga csoportkörének második fordulójában az FC Koppenhága együttesét. Az est egyik nagy meglepetése Székesfehérváron született, ahol a Videoton 3-0-ra lemosta a pályáról a sokkal jobban jegyzett Lisszaboni Sporting csapatát.

Puskapor néküli bakák

steauaHiába űzte-hajtotta 50 ezer szurkoló a Steauát csütörtökön este a National Arénában a Koppenhágai FC ellen, Laurenţiu Reghecampf tanítványainak a mérkőzés elején csak steril labdabirtoklásra futotta. A dánokat pályára küldő Ariel Jacobs minden betörési lehetőséget lezárt és gyors kontrákra rendezkedett be. A gólnélküli első félidő miatt a bakák hívei már elkezdtek zúgolódni, ugyanis csapatuknak egyáltalán nem sikerült veszélyeztetnie Wiland kapuját.

A második játékrészben Reghecampf pályára küldte a Nicolici-Chipciu-párost, akik új lendületet adtak a támadójátéknak. Végül éppenséggel a szerb csatár nevéhez fűződik a mindent eldöntő találat, ugyanis a 82. percben az ő hathatos együttűködésére is szükség volt ahhoz, hogy Sigurdsson saját kapujába küldje a labdát.

Győzelmével négy pontot gyűjtött a Steaua, amivel csoportja élére állt, és viszonylag nyugodtan várja a Molde elleni idegenbeli összecsapását. 

Az E csoport másik összecsapásának esélyesei a vendég németek voltak. A stuttgarti Ibrahima Traoré már az ötödik percben lőtt egy kapufát, de az első gólt a hazaiak szerezték, Jo Inge Berget révén. A 66. percben kétszer is megdöngette kapufát a Molde. A vége a Stuttgarté volt, de egyenlíteni már nem tudtak a svábok, sőt Daniel Chukwu is mattolta őket.

Liverpoolban nyert az Udinese

Előbb a hazaiak, majd a vendégek percei jöttek, benne mindkét oldalon lehetőségekkel. Aztán a 26. percben született a mérkőzés első találata: Stewart Downing jobb oldali beadására középen nagy lendülettel érkezett Jonjo Shelvey, aki védhetetlenül bólintott a kapuba. A gól nem sokat változtatott a játék képén, egyik csapat sem tudott döntően a másik fölé kerekedni. A szünet után gyorsan egyenlítettek a vendégek: a bal oldalról érkező, jó ütemű passzt Antonio Di Natale a balösszekötő helyén érkezve tankönyvbe illő kifordított jobb bokával lőtte a kapu bal oldalába. Pepe Reina repült, de nem tudott hárítani.

Némi fölénybe került az Udinese, a Liverpoolnak percekre volt szüksége, amíg rendezni tudta a sorait, de utána közel járt a gólhoz. Shelvey a 69. percben óriási ziccerben hibázott: Glen Johnson bombázott látványosan, félfordulattal kapura, ami lövésnek nem volt túl pontos, passznak annál inkább, de a hosszún érkező társ a gólvonaltól két lépésre lyukat rúgott, a támaszkodó lábáról pedig a mezőnybe pattant a labda.udinese

A 70. percben góllal büntetett az Udinese, pontosabban a liverpooli Sebastián Coates saját csapatát büntette, amikor egy szabadrúgást saját kapujába bólintott. Öngól! A 72. percben Di Natale tartotta meg a labdát a tizenhatoson belül két védővel a nyakán, háttal a kapunak, majd önzetlenül lekészítette azt a balösszekötő helyén érkező Giovanni Pasqualénak, aki 17 méterről hatalmas gólt akasztott a kapu bal oldalába. Reinának itt sem volt sansza... Csakúgy, mint a 75. percben kollégájának, a szerb Zseljko Brkicsnek Luis Suárez 18 méteres szabadrúgásánál, ami a rövid, jobb felsőben kötött ki. A hajrára beállt liverpooli tini, Raheem Sterling gyorsaságában bízhatott a hazai gárda, akadtak is helyzetek, de ugyanúgy kimaradtak, mint a vendégek kontrái (2–3).

A címvédő majdnem „eltartalékolta" magát

Az Európa-liga legutóbbi sorozatának bajnoka kicsit felforgatott összeállításban – Falcaót például nem is nevezték – fogadta a cseh Plzent. Az első félidőben a hazaiak irányították a mérkőzést, ám a fegyelmezetten védekező vendégek majdnem megtréfálták vendéglátóikat: az Atlético saját tizenhatosán belül veszítette el a labdát, a középre gurítást azonban az utolsó pillanatban kivágták a védők, így maradt a gól nélküli döntetlen.

A szünet után egyre nyíltabbá vált a játék: a hazaiaknak sürgősebb lett a gólszerzés, így ennek megfelelően támadtak is, a vendégek pedig nagy lelkesedéssel, helyenként jó játékkal nagyon megnehezítették ellenfelük dolgát, sőt egy 23 méteres szabadrúgás révén a gólhoz is közelebb álltak.

A spanyolok a végére nagy nyomás alá helyezték Plzent, a nyomasztó mezőnyfölény a végére csak meghozta a gólt: a 93. percben Cristian Rodríguez 18 méterről lőtt hatalmas gólt, ezzel nyert az Atlético.

A Fenerbahce otthonosan mozgott Mönchengladbachban

Luuk de Jong fejes gólja a 17. percben megadta az alaphangot Mönchengladbachban (1–0), ám ezután a Fenerbahce kezdett el zenélni. A törökök két távoli lövéssel még az első játékrészben fordítottak: Előbb a brazil Cristian Baroni csavart a léc alá szabadrúgásból, majd Raul Meireles lapos lövése kötött ki jobb alsó sarokban.

A Gladbach a szünet után nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében, de a Fenerbahce megúszta ezt az időszakot, majd Dirk Kuyt góljával még növelte is előnyét. Nem nyugodhattak meg azonban a vendégek, mert a belga Igor De Camargo szép támadás végén visszahozta a hazai reményeket. Amelyek aztán a 87. percben végleg szertefoszlottak, mivel hazai labdavesztés után gyorsan végigvitt vendégtámadás végén Cristian közelről megszerezte önmaga második, csapata negyedik gólját, beállítva a 4–2-es végeredményt.

A Newcastle kiütötte a Bordeauxt

Kiélezett csatára lehetett számítani az angol–francia párharcban, ám a nyitányon a Marítimo ellen pontokat hullajtó (0–0) Newcastle tett róla, hogy sima legyen az összecsapás. Egy szépen kijátszott akció végén Shola Ameobi már a 16. percben előnyhöz juttatta a „szarkákat”, majd még a szünet előtt megduplázta előnyét, miután egy jobb oldali beadásba Henrique szerencsétlenül ért bele, és saját kapujába talált. A 3–0-s végeredményt végül Papiss Cissé állította be: a szenegáli támadó gyönyörű mozdulat után mattolta Cédric Carrassót.

Veretlen az esélytelennek vélt Dnipro

A négyes két, továbbjutásra esélytelennek vélt csapata a svéd AIK Solna és az ukrán Dnipro, akik azért remek mérkőzést vívtak egymással. Itt három találat is született a szünet előtt, ebből kettőt a hazaiak szereztek. Külön felhívnánk a figyelmet Helgi Daníelsson élményszámba menő bombájára. A hajrára fordulva előbb egyenlítettek az ukránok, majd Jevgen Szeleznyov szemfüles találatával elvitték az összes pontot.

A PSV kiütötte a Napolit

A PSV–Napoli találkozó inkább a Bajnokok Ligájába, mint ide illene, az pedig csodaszámba, hogy a holland csapat milyen egyértelműen uralta a mérkőzést. Igaz, Jeremain Lens góljához kellett az olasz kapus, Antonio Rosati is, aki lepkevadászata közben mindenre ügyelt, csak a labdára nem, aztán a sok PSV-helyzet közül – egy „másik ismerősünk", Luciano Narsingh előkészítése után – Dries Mertens értékesített egyet. psv

A szünetben beállt a Napoliba Edinson Cavani, de nem sokra rá Marcelo az olaszok kapujába fejelte Mertens szögletét, és ezzel el is dőlt mérkőzés. Még az is bőven belefért a PSV-nak, hogy Lens a végén elszórakozzon két-három ziccert.

 EURÓPA-LIGA CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ

A-CSOPORT

  • Anzsi Mahacskala (orosz)–Young Boys (svájci) 2–0
  • Liverpool (angol)–Udinese (olasz) 2–3

B-CSOPORT

  • Académica (portugál)–Hapoel Tel-Aviv (izraeli) 1–1
  • Atlético Madrid (spanyol)–Plzen (cseh) 1–0

C-CSOPORT

  • Olympique Marseille (francia)–AEL Limassol (ciprusi) 5–1
  • Mönchengladbach (német)–Fenerbahce (török) 2–4

D-CSOPORT

  • FC Bruges (belga)–Marítimo (portugál) 2–0
  • Newcastle United (angol)–Girondins Bordeaux (francia) 3–0

E-CSOPORT

  • Molde (norvég)–VfB Stuttgart (német) 2–0
  • Bukaresti Steaua (román)–FC Koppenhága (dán) 1–0

F-CSOPORT

  • AIK Solna (svéd)–Dnipro (ukrán) 2–3
  • PSV (holland)–Napoli (olasz) 3–0

G-CSOPORT

  • Videoton–Sporting (portugál) 3–0
  • Basel (svájci)–Genk (belga) 2–2

H-CSOPORT

  • Neftci Baki (azeri)–Internazionale (olasz) 1–3
  • Rubin Kazany (orosz)–Partizan Beograd (szerb) 2–0

I-CSOPORT

  • Ironi Kirjat Smona (izraeli)–Olympique Lyon (francia) 3–4
  • Sparta Praha (cseh)–Athletic Bilbao (spanyol) 3–1

J-CSOPORT

  • Lazio (olasz)–Maribor (szlovén) 1–0
  • Panathinaikosz (görög)–Tottenham Hotspur (angol) 1–1

K-CSOPORT

  • Metaliszt Harkiv (ukrán)–Rapid Wien (osztrák) 2–0
  • Rosenborg (norvég)–Bayer Leverkusen (német) 0–1

L-CSOPORT

  • Hannover (német)–Levante (spanyol) 2–1
  • Helsingborg (svéd)–Twente (holland) 2–2

 

Kimaradt?