EL: a Videoton kiütötte a Sporting Lisszabont

Megszerezte első győzelmét a labdarúgó Európa Liga csoportkörében a Videoton, amely hazai pályán 3-0-ra nyert csütörtökön a portugál Sporting Lisboa ellen a 2. fordulóban.1gol640

Utoljára 23 évvel ezelőtt szerepelt a Videoton FC európai kupasorozat főtábláján, így érthető, hogy az Európa Liga csoportkörének első hazai felvonásán teltház várta a csapatokat. A fehérváriak bátran kezdtek, nem látszott görcsösség a játékukon.

Ráadásul az első húsz perc magyar szempontból álomszerűre sikeredett, hiszen előbb egy begyakorolt szögletfigurából Vinicius szerzett vezetést a Videotonnak, majd nem sokkal később egy mintaszerű kontratámadás végén Filipe Oliveira növelte a hazaiak előnyét.

Kétgólos vezetése tudatában Paulo Sousa csapata kissé visszahúzódott, a 18-szoros portugál bajnok Sporting védő helyett csatárt cserélt, irányított is néhány percig, de komolyabban nem veszélyeztette a hazai kaput. A Videoton azonban Nikolics góljával már igazi örömmámorba repítette a hazai szurkolókat.

Fordulás után a Sporting teljesen beszorította a magyar csapatot. Többnyire a bal oldalon vezették támadásaikat a lisszaboniak, és veszélyes akcióikból körbelőtték a hazai kaput, sőt, többször Bozovicnak kellett hárítania. A piros-kékek szervezetten védekeztek, s olykor-olykor gyors ellentámadással próbáltak megindulni, bár erre sok lehetőségük nem volt.

A portugálok egyre elkeseredettebben támadtak, de még a 14 szöglet sem volt elegendő számukra a gólszerzéshez. A mérkőzés végén Stopira súlyos sérülése okozott némi keserűséget a hazai drukkereknek.

A Videoton FC a Genk otthonában elszenvedett vereség után megérdemelten aratott háromgólos győzelmet a Sporting Lisboa felett.vidi

Az EL csoportkörében 200 ezer eurót ér a siker.

Paulo Sousa vezetőedző csapata győzelmével két kör után három pontjával a továbbjutó második helyen áll a G csoportban a két hete őt legyőző és ezúttal a svájci Basel otthonában 2-2-es döntetlent játszó belga Genk mögött.

A Videoton legközelebb, október 25-én a Baselt fogadja.

Európa Liga, 2. forduló, a 20 órakor kezdődő mérkőzések eredményei

G-CSOPORT

  • Videoton–Sporting (portugál) 3–0
  • Basel (svájci)–Genk (belga) 2–2

H-CSOPORT

  • Neftci Baki (azeri)–Internazionale (olasz) 1–3
  • Rubin Kazany (orosz)–Partizan Belgrád (szerb) 2–0

I-CSOPORT

  • Ironi Kirjat Smona (izraeli)–Olympique Lyon (francia) 3–4
  • Sparta Praha (cseh)–Athletic Bilbao (spanyol) 3–1

J-CSOPORT

  • Lazio (olasz)–Maribor (szlovén) 1–0
  • Panathinaikosz (görög)–Tottenham Hotspur (angol) 1–1

K-CSOPORT

  • Metaliszt Harkiv (ukrán)–Rapid Wien (osztrák) 2–0
  • Rosenborg (norvég)–Bayer Leverkusen (német) 0–1

L-CSOPORT

  • Hannover (német)–Levante (spanyol) 2–1
  • Helsingborg (svéd)–Twente (holland) 2–2

Kimaradt?