A Barcelona az eltiltás ellenére megvette a harapós Luis Suárezt

A Barcelona mezében látható már Suárez azon a fotón, amit a csapat a Twitterre posztolt ki. Suárez a jövő héten orvosi vizsgálaton vesz részt, ezt követően pedig aláírja öt évre szóló szerződését, majd bemutatják a szurkolóknak.

A klubcsere pénzügyi hátteréről egyelőre nem nyilatkoztak a felek, korábbi szigetországi sajtóértesülések szerint a Barcelona 88 millió euróért szerzi meg a játékost.

Luis Suárez így búcsúzott el a „vörösök" szurkolóitól. „Nehéz szívvel hagyom el a Liverpoolt és kezdek új életet, új kihívást Spanyolországban. Én és a családom is beleszerettünk ebbe a klubba és a városba. De leginkább az elképesztő szurkolókba szerettem bele. Mindig támogattatok engem, és ezt soha nem feledjük a családommal, mindig Liverpool-drukkerek leszünk" – olvasható Luis Suárez közleményében. „Remélem, mindannyian megértitek, hogy miért döntöttem így. A klub minden megtett azért, hogy maradjak, de az, hogy Spanyolországban futballozzak és éljek – ahol a feleségem családja él –, életem álma és célja volt. Azt hiszem, ez volt a megfelelő pillanat. Minden jót kívánok Brendan Rodgersnek és a csapatnak. A klub nagyszerű kezekben van, és biztos vagyok benne, hogy a következő idényben is sikeres lesz. Büszke vagyok rá, hogy részese lehettem annak, hogy a Liverpool visszakerült a Premier League elitjébe és a Bajnokok Ligájába. Köszönöm még egyszer a nagyszerű pillanatokat és emlékeket" – közölte Suárez, aki a liverpooliak híres szlogenjével, a „You'll Never Walk Alone-nal" (Soha nem leszel egyedül) zárta mondandóját.

A 27 éves Suárez barcelonai bemutatkozására még jó ideig várni kell, mivel a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) október 26-áig minden, futballal kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta azután, hogy a brazíliai világbajnokságon az olaszok elleni csoportmeccsen megharapta Giorgio Chiellinit, a Juventus védőjét.

Kimaradt?