Orbán Viktor kertje tövében focizik szerdán a Kolozsvári CFR 1907
„Román sztárcsapatnak” nevezi a legnagyobb magyarországi sportnapilap, a Nemzeti Sport a héten Magyarországon edzőtáborozó Kolozsvári CFR 1907-t.
A két bekezdéses hír elsősorban a labdarúgó NB I-ben szereplő KTE-Phoenix Mecano következő bajnoki idényre való felkészüléséről szól. A kecskeméti csapat július 6-án, romániai idő szerint 19 órától játszik edzőmérkőzést a kolozsvári vasutasgárdával.
„A korábban a BL-csoportkört is megjáró, háromszoros román bajnok a kecskemetite.hu információi szerint Magyarországon edzőtáborozik ezen a héten, és több magyar együttessel is meccsel. Köztük a kecskemétiekkel is, akiknek kapóra jött a CFR elleni mérkőzés, mivel az NB II-es Mezőkövesd lemondta az előre tervezett találkozójukat" - írja az nso.hu.
Még a kecskeméti találkozó előtt a kolozsvári vasutasok pályára lépnek a felcsúti Pancho Arénában, ahol a Puskás Akadémia FC ellen játszanak felkészülési mérkőzést.
Felkészülési mérkőzések
- Puskás Akadémia FC– Kolozsvári CFR 1907, július 2, 18.00, Felcsúti Pancho Aréna
- KTE-Phoenix Mecano–Kolozsvári CFR, július 6. 19.00, Széktói Stadion