Újabb győzelmével immár 5. a Kolozsvári CFR
Győzelemmel búcsúztak el szurkolóiktól a Kolozsvári CFR játékosai, akik a labdarúgó Liga 1 33. fordulójának csütörtök esti mérkőzésén 3-1-re nyertek a Szászmedgyesi Gaz Metan ellen.
A vasutas gárda ezzel a győzelmével feljött a tabella 5. helyére és amennyiben a körülmények is úgy alakulnak (az előtte álló Bukaresti Dinamo csődeljárást kért maga ellen – szerk. megj.), akkor még az Európa-ligabeli szereplés is összejöhet.
Gondot okozhat viszont, hogy a jócskán megcsappant pénz miatt fellegvári alakulatnál várhatóan óriási jövés-menés lesz a nyáron. Egyfelől a játékosok az év eleje óta nem kaptak fizetést, ezért az elégedetlenkedőket máris útnak eresztették, másfelől a nagy gázsival leszerződtetett futballisták előreláthatóan nem egyeznek bele a lényegesen alacsonyabb bérrel járó szerződésmódosításba, harmadrészt pedig a klub is meg szeretne válni egy sor be nem vált igazolásától.
Ami biztosnak tűnik az az, hogy a csapatot a jövő szezonban is Vasile Miriuță irányítja, aki a medgyesiek elleni immár három győzelmi sorozatot produkált csapatával.
Liga 1. a 33. forduló eredményei
- Pandurii-Brassói Corona 5-0
- Kolozsvári CFR-Szászmedgyesi CFR 3-1
- Oţelul-Viitorul Voluntari 4-1
- Dinamo-Săgeata Năvodari 4-1
- Brassói FC-Kolozsvári U 0-0
- Astra-Temesvári Poli 3-1
Szombati mérkőzések
- Ceahlăul-FC Vaslui (15:00, Digi Sport)
- Concordia-FC Botoşani (18:00, Dolce Sport)
- Petrolul-Steaua (21:30, Digi Sport)