A Kolozsvári CFR román gólokkal küldte padlóra a Dinamót

A Kolozsvári CFR legfanatikusabb szurkolói sem számítottak arra, hogy a kedvenceik kiütéses győzelemmel vonulnak le a pályáról kedden este a fővárosban a labdarúgó Liga 1 31. fordulójának első játéknapján. Vasile Miriuță tanítványainak 3-0-s sikere az idei szezonban nyújtott hullámzó teljesítményhez igazodik.

A vasutasok góljait kivétel nélkül csak román játékosok szerezték, előbb Costea, majd Negruț és Batin is betalált Bălgrădean kapujába. Mostani győzelmével a CFR feljött a tabella 6. helyére, de kevés esélye van arra, hogy az Európa-liga szereplést érő helyek valamelyikére jusson.

A forduló két nagyon izgalmas mérkőzését csütörtökön rendezik meg: a brassói derbin a már matematikailag is kiesett Corona a másodosztályba kerülés ellen menekülő FC-hez látogat, és kérdéses, nem tesz-e meg mindent annak érdekében, hogy magával húzza riválisát a süllyesztőbe.

A tabellát fölényesen vezető Steaua Kolozsvárra látogat, ahol a bajnokság második felére megtáltosodott U fogadja. A fővárosi katonacsapat az eredmények kedvező alakulása esetében úgy léphet a Kolozsvár Aréna gyepére, hogy egy esetleges győzelemmel bebiztosíthatja 25. bajnoki címét.

Liga 1, a 31. forduló eredményei

  • Concordia-Gaz Metan 1-0
  • Dinamo-Kolozsvári CFR 0-3

Szerdai mérkőzések

  • Ceahlăul-FC Botoşani (18:00, Digi Sport)
  • Petrolul-FC Vaslui (19:30, Dolce Sport)
  • Astra-Săgeata Năvodari (20:15, Digi Sport)

Csütörtöki mérkőzések

  • Brassói FC-Brassói Corona (17:00, Digi Sport)
  • Pandurii-Viitorul (19:00 , Digi Sport)
  • Oţelul-Temesvári Poli (19:30 , Dolce Sport)
  • Kolozsvári U-Steaua (21:30, Digi Sport)

Kimaradt?