BL: a Real óriási ruhát osztott ki a címvédő Bayernre

A Real Madrid idegenben 4–0-ra legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján, így kettős győzelemmel jutott be a lisszaboni fináléba. A spanyol csapatból Sergio Ramos fejjel, Cristiano Ronaldo lábbal duplázott.

Előrehozott döntőnek tekintették sokan a mérkőzést, amely iránt óriási volt az érdeklődés, több száz újságíró volt a helyszínen. Nem beszélve arról, hogy természetesen telt ház volt az Allianz Arénában. A Bayern-szurkolók kitettek magukért, gyönyörű élőképpel fogadták a csapatokat. A hazaiaknál Philipp Lahm a védelemben kapott szerepet, a vendégeknél pedig Cristiano Ronaldo és Gareth Bale is kezdett.

A Bayern München ott kezdte a mérkőzést, ahol Madridban abbahagyta: sokat birtokolta a labdát, járatta, de nem tudott a Real Madrid védelme mögé kerülni. Tíz perc elteltével a vendégek előtt adódott az első igazán nagy lehetőség, ám Gareth Bale nem tudott élni vele. Manuel Neuer rosszul jött ki a kapujából egy előreívelt labdánál, így épp a walesi szélsőhöz fejelt, aki 35 méterről az üres kapu fölé emelt egy igazítás után.

Ekkor még senki sem gondolta, hogy ennek a kihagyott helyzetnek semmi jelentősége sem lesz. A 16. percben némi meglepetésre megszerezte a vezetést a Real Madrid. Egy kontratámadás végén szöglethez jutott a spanyol együttes, Luka Modric beadásánál Cristiano Ronaldo ugrott a legmagasabbra, ő nem tudott fejelni, nem úgy Sergio Ramos, aki a kapu bal oldalába bólintott. 0–1

Öt perccel később Dante felvágta Cristano Ronaldót, aki fájdalmas arccal kelt fel a fűről, és sántikált le a pályáról, de végül folytatni tudta a játékot – a Bayern védője pedig sárgát kapott. A 20. percben ismét egy rögzített szituáció okozta a Bayern vesztét. Ángel di María szabadrúgására is Sergio Ramos érkezett, és ezúttal is a kapu bal oldalába fejelt. 0–2

A bajorok teljesen összezavarodtak a kapott gólok után, Pep Guardiola idegesen járkált fel-alá az oldalvonal mellett, míg kollégája, Carlo Ancelotti egykedvű arckifejezéssel nyugtázta a magabiztos előnyt. Ekkor ugyanis már négy gól kellett a címvédőnek a döntőbe jutáshoz.

A Bayern hozta azt, amit a párharc első meccsén, birtokolta a labdát, de támadásban ezúttal is hiányzott a kreativitás és az élesség a játékából. A Real Madrid újfent remekül védekezett, a kontrái pedig életveszélyesek voltak. Olyannyira, hogy a 34. percben megszerezte harmadik gólját a spanyol csapat, épp egy kontrából: Gareth Bale lépett ki középen, a balján érkező Cristiano Ronaldóhoz passzolt, aki nyolc méterről a bal alsóba gurított, Neuer hiába ért bele, nem tudott védeni. 0–3

Ronaldo rekordot döntött, ez volt a mostani BL-szezonban a 15. találata, korábban ennyi gólt senki sem szerzett egy Bajnokok Ligája-idényben. A hajrában Xabi Alonso egyébként sárga lapot kapott, ami azt jelentette, hogy a középpályás nem léphet majd pályára a döntőben.

A bajorok feszültek és idegesek voltak, a mezőnyfölényüket nem tudták gólra váltani, sőt még jóformán helyzetre sem futotta erejükből. A BBC statisztikái alapján a házigazdának az első félidőben nem volt kaput eltaláló lövése, ami igencsak árulkodó adat. A szünetben Guardiolának rendet kellett teremtenie a fejekben, a Bayern szinte lehetetlen helyzetbe került, öt gól kellett volna neki a párharc megfordításához.

A szünetben egyet cserélt Pep Guardiola, Mario Mandzukic helyére Javi Martínezt hozta – tehát egy csatár helyett egy védekező középpályás érkezett, 4–0-s összesített hátrányban. A Bayern München a második félidőben is uralta a játékot, ám a sok passz és beadás nem hozott áttörést. A bajoroknak szinte ötletük sem volt, hogyan törhetnék fel a remekül záró Real Madrid-védelmet.

Az 55. percben Alaba lövése vágódott fölé Ramosról, majd öt perccel később az amúgy haloványan futballozó Franck Ribéry lőtt mellé. Arjen Robbennek is volt egy veszélyes lövése, ám a labda kicsivel az alsó sarok mellett suhant el. A spanyolok továbbra is kontráztak, a 66. percben Cristiano Ronaldo fejelt fölé szorongatott helyzetben.

A 73. percben Guardiola lehozta Ribéryt, és Mario Götzét küldte be, Thomas Müllert pedig Claudio Pizarro váltotta. Ancelotti lehozta Sergio Ramost, aki ha sárga lapot kapott volna, ki kellett volna hagynia a finálét. A hajrában Götze előtt is adódott gólszerzési lehetőség, a válogatott középpályás szépen került helyzetbe a tizenhatoson belül, de fölé bombázott. Így tett Toni Kroos is néhány másodperccel később.

A kegyelemdöfést Cristiano Ronaldo adta meg: az utolsó pillanatokban a portugál szabadrúgást harcolt ki 18 méterre a Bayern kapujától, középről. Ő állt a labda mögé is, és a felugró sorfal alatt a jobb alsóba lőtt a 90. percben, Neuer mozdulni sem tudott, ezzel kialakult a végeredmény. 0–4

A Real Madrid kettős győzelemmel búcsúztatta a címvédő Bayern Münchent, és készülhet a lisszaboni fináléra, amelyre május 24-én, szombaton kerül sor.

BAJNOKOK LIGÁJA, ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

  • BAYERN MÜNCHEN (német)–REAL MADRID (spanyol) 0–4, továbbjutott: a Real Madrid , kettős győzelemmel, 5–0-s összesítéssel

Kimaradt?