Szatmári gyerekek örömautóztak a Hungaroringen

Az intenzív élmények gyógyítanak. Ilyen tapasztalatokat követve, az elmúlt napokban a szatmárnémeti Hans Lindner Alapítvány Reménysugár programja által pártfogolt rákbeteg gyerekek is részt vehettek Magyarország egyik legnagyobb autós eseményén, a Hungaroringen megszervezett Örömautózás-on, számolt be a szatmar.ro.

A kizárólag beteg gyerekek számára szervezett „élményautózás" nagy sikernek örvendett az idén is, a kis „száguldani vágyók" kipróbálhatták a gyönyörű és átütően erős versenyautókat, igazi pilóták mellett élhették át a gyorsulás izgalmát a csak tv-ből ismert Forma 1-es pályán. Örömmel hallgatták, ahogy a pilóták beavatták őket az autóversenyzés titkaiba, meséltek különböző nemzetközi versenyeikről. Az élményektől felfűtött fiatalok még a 12. versenyautó „tesztelése" után is fáradhatatlanok voltak.

A legnagyobb sikere a virtuális teszternek volt, a résztvevők tetszés szerint kiválaszthatták, melyik autót szeretnék vezetni. A gyerekek nagy örömére jelen voltak az Avatar film szereplői is, illetve más mesehősök is szórakoztatták őket.

A Reménysugár csapata ezúton is hálás a szervezőknek mind a meghívásért, mind a figyelmességért, és örömüket fejezik ki azért, hogy hozzásegíthették a gyerekeket találkozni profi pilótákkal, akikkel valódi élmény volt gyorsulni ott, ahol csak a nagyok szoktak, és amiről sokan csak álmodhatnak. Álmokat teljesíteni jó és ebben a felnőttek sokat tehetnek, mert ezzel is életben tartják a reményt.

Kimaradt?