EL: az FC Basel alaposan meglepte a Valenciát

A labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjének első mérkőzésén csak a papíron rosszabbul jegyzett és szurkolói rendbontása miatt üres lelátók előtt játszó FC Basel szerzett megnyugtató előnyt a Valencia ellen. A másik három mérkőzésen egy-egy gól esett csak, így azokon a párharcokon a továbbjutás kérdése még nyitott.

Olympique Lyon–Juventus

Bár mindkét csapatot sérüléshullám sújtja, bővebb és sokkal veretesebb kerete miatt a Juventus várhatta esélyesként az Olympique Lyon elleni mérkőzést. A vendégektől Carlos Tévez volt a legaktívabb az első félidőben, két helyzetet is kihagyott – a második lehetőség elpuskázása volt a 60. lövése/fejese zsinórban az argentinnak, amelyből nem született gól az európai kupaküzdelmekben. Noha többnyire a mezőnyben zajlottak az események, a franciáktól Steed Malbranque és Jimmy Briand is ziccerig jutott, ám előbbi lövését védte Gianluigi Buffon, utóbbi pedig a kapu fölé emelt az ötösről.

Nem emelkedett a mérkőzés színvonala a szünet után sem, a nézők legfeljebb pár középtávoli lövés miatt izgulhattak. Antonio Conte a Mirko Vucsinics, Sebastian Giovinco kettős beállításával próbálta meg feldobni övéit (Tévez kisebb sérülést szenvedett), a hazaiak mestere, a születésnapos Remi Garde Bafetimbi Gomist küldte pályára „megmentőként". A legígéretesebb megindulást mégis egy pályára szaladt szurkolótól láthattuk, majd a hajrában megnyerte a mérkőzést a Juventus: Leonardo Bonucci góllal büntette a hazai védelem döbbenetes hibasorozatát. 0–1!

A finoman szólva is erősen közepes színvonalú mérkőzésen hatalmas lépést tett az elődöntőbe jutás felé a Juventus.

FC Porto–Sevilla

Az első félidő vitathatatlanul a Portóról szólt, a vendéglátók az első negyedórában számolatlanul végezték el a szögleteket és szabadrúgásokat, az már más kérdés, hogy ezekből nem tudtak veszélyt kialakítani Beto kapuja előtt. A Sevilla a védekezésre koncentrált, egyszer kerültek közel a Porto kapujához az első játékrészben, Ivan Rakititic szabadrúgását követően a labda Jackson Martínezről pattant be majdnem a saját kapujába.

Nem így történt, három perccel később pedig jött is a hazaiak gólja. Gyorsan elvégzett szabadrúgást követően Ricardo Quaresma lőtte középre a labdát jobb külsővel a bal oldalról, az ötösnél pedig érkezett bevetődve Eliaquim Mangala, aki nagy erővel fejelt a kapu közepébe. A védőnek ez volt a harmadik El-gólja ebben a szezonban. 1–0

A Sevilla még örülhetett is annak, hogy csak egygólos hátrányban kellett szünetre mennie, hiszen a félidő zárásaként előbb Steven Defour lőtt hatalmas kapufát, majd Silvestre Varela kísérletét követően Beto mentett nagyot.

A második játékrész még kevesebb izgalmat tartogatott magában, mint az első félidő, a Sevilla támadásai igencsak vérszegénynek bizonyultak, miközben a Porto biztosan őrizte előnyét, de érdekes módon nem is törekedett arra mindenáron, hogy további találatokat szerezzen.

Érezte mind a két vezetőedző, hogy így nem fog jelentősen változni a játék képe, a cseréket követően arra lehetett következtetni, hogy a Porto újabb gólokat szeretne szerezni, míg a spanyolok szándéka az volt, hogy valahogy találjanak egy gólt idegenben. Ehhez közel is álltak a 75. percben, Carlos Bacca lövését követően Kévin Gameiro került ziccerbe, de hat méterről a bal alsó sarok mellé lőtt.

A 87. percben aztán váratlanul emberhátrányba kerültek a hazaiak, Fernando előbb visszahúzásért, majd reklamálásért kapott sárgát, mindezt röpke húsz másodperc alatt. Azonban ezzel sem tudott mit kezdeni a Sevilla, sőt, a 92. percben még Quaresma találta el a kapufát, így az mindeképpen kijelenthető, hogy a Porto megérdemelt győzelmet aratott, ugyanakkor a párharc még nincs lefutva, a spanyolok a visszavágón még megfordíthaják az állást, de ahhoz mindenképpen jobb teljesítményre lesz szükségük. A portugálok a jövő heti meccsen nem számíthatnak majd egyébkét a fentebb említett Fernandóra a kiállítás miatt, de nem játszhat majd Jackson Martínez sem, aki „kisárgázta" magát a mai találkozón.  

FC Basel–Valencia

A Basel kénytelen volt zárt kapuk mögött fogadni a Valenciát. Az UEFA azért büntette meg a svájci klubot, mert szurkolói pirotechnikai eszközöket, illetve palackokat dobáltak a pályára a nyolcaddöntőben a Salzburg otthonában rendezett visszavágón.

A Basel rögtön kezdeményezőleg lépett fel, és több kisebb-nagyobb helyzetet is kialakított. A 11. percben David Degen tűnt el Philippe Senderos szorításában a tizenhatoson belül, de a bíró sípja néma maradt. A 18. percben Marcelo Díaz lövése jelentett veszélyt Vicente Guaita kapujára.

A hazai vezető gólra a 34. percig kellett várni, ekkor Matías Delgado a tizenhatos előteréből lőtte ki a jobb alsót (1–0). Az argentin nagyon belelendült, még fel sem ocsúdtak a spanyolok, amikor újra eredményes volt. Valentin Stocker bal oldali beadását sípcsonttal juttatta a kapuba. 2–0

A Valencia próbált szépíteni, az 55. percben Eduardo Vargas lábbal kísérletezett, később a chilei fejjel is közel járt a gólhoz. Ha lehet mondani, a hajrához érve még nagyobb helyzeteket puskázott el a Valencia, előbb Vargas rosszul vett át egy passzt a kapu torkában, így a védő oda tudott csúszni, majd Seydou Keita nagy helyzetben Sommerbe lőtt.

A hosszabbításban Stocker adta meg a kegyelemdöfést, szépen átemelte Guaitát, beállítva a 3–0-s végeredményt.

AZ–Benfica

Közel telt ház és remek hangulat fogadta a csapatokat, amelyek közül az Alkmaar uralta inkább az első félórát, a legnagyobb helyzetet is a hazaiak hagyták ki a 19. percben, amikor az egyedül kilépő Aron Jóhannsson lapos lövését, Artur lábbal védte. A Benfica is el-eljutott az ellenfél kapujáig, de azt egyszer sem találta el.

A második félidő aztán hidegzuhannyal kezdődött az AZ számára: Óscar Cardozo próbálkozását még védte Esteban, a kipattanót azonban Eduardo Salvio 15 méterről, kapásból, szép mozdulattal a kapuba lőtte. 0–1

A hazaiakat iránytó Dick Advocaat a gól után egyből cserélt, a védő Simon Poulsen helyett a támadó Jóhann Berg Gudmundssont küldte be. Az izlandi csatár és az AZ-játékosok helyett azonban a Benfica előtt adódtak újabb helyzetek, ám Cardozo, Rodrigo és Ezequiel Garay sem tudta megduplázni a lisszaboniak előnyét. Hátul viszont jól zárt a vendégalakulat, így egygólos előnnyel várhatja a visszavágót.

EURÓPA-LIGA, NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

  • FC Basel–Valencia 3–0
  • AZ Alkmaar–Benfica 0–1
  • FC Porto–FC Sevilla 1-0
  • Olympique Lyon–Juventus 0-1

 

Kimaradt?