Malajziai Nagydíj: Hamiltoné az első rajtkocka

Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Malajziai Nagydíj szombati időmérő edzését, így ő indulhat majd az élről a vasárnapi futamon. A 2008-ban világbajnok, 29 éves versenyző - aki a szezonnyitó ausztrál GP-n is a pole pozícióból rajtolt - pályafutása 33. időmérős elsőségét aratta.

A brit pilóta mellől a címvédő Sebastian Vettel (Red Bull) startolhat majd, a harmadik rajtkockát pedig Nico Rosberg, Hamilton csapattársa szerezte meg az esős kvalifikáción.

Az időmérő a pályára zúduló trópusi eső miatt 50 perces késéssel kezdődött, s bár a körülmények javultak, az eső nem állt el, így a pilóták végig nedves aszfaltcsíkon köröztek.

Előkelő rajtpozíciót csípett el a Ferrari két versenyzője, a spanyol Fernando Alonso ugyanis negyedik, a finn Kimi Räikkönen pedig hatodik lett a kvalifikáción.

Az időmérő után a zsűri három hellyel hátrébb sorolta a finn Valtteri Bottast, mivel a Williams pilótája az ítélet szerint feltartotta a Red Bull ausztrál versenyzőjét, Daniel Ricciardót a gyors körében.

A futam vasárnap romániai idő szerint 11 órakor rajtol, előtte egyperces gyászszünettel emlékeznek majd a Malaysia Airlines több mint két hete eltűnt repülőgépére és annak 239 utasára.

    A teljes rajtlista (az f1live.com alapján):   

      1. sor:

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

Sebastian Vettel (német, Red Bull)

    2. sor:

Nico Rosberg (német, Mercedes)

Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)

    3. sor:

Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)

Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)

    4. sor:

Nico Hülkenberg (német, Force India)

Kevin Magnussen (dán, McLaren)

    5. sor:

Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso)

Jenson Button (brit, McLaren)

    6. sor:

Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)

Esteban Gutierrez (mexikói, Sauber)

    7. sor:

Felipe Massa (brazil, Williams)

Sergio Perez (mexikói, Force India)

    8. sor:

Romain Grosjean (francia, Renault)

Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus)

    9. sor:

Adrian Sutil (német, Sauber)

Valtteri Bottas (finn, Williams)

    10. sor:

Jules Bianchi (francia, Marussia)

Kobajasi Kamui (japán, Caterham)

    11. sor:

Max Chilton (brit, Marussia)

Marcus Ericsson (svéd, Caterham) 

Kimaradt?