Erdélyből csak a Brassó lesz ott a MOL Liga rájátszásában

A jégkorong MOL Liga vasárnap esti fordulója előtt már eldőlt, hogy a népesebb szurkolótáborral és nagyobb hokis hagyományokkal rendelkező erdélyi csapat, a HSC Csíkszereda marad le idén a román-magyar rendezésű bajnokság rájátszásáról. Ott lesz viszont a zömében ugyancsak székely játékosokat foglalkoztató Brassói Corona.

A Miskolci Jegesmedvék hiába vezettek kétszer, mégsem szereztek pontot a Corona ellen. A házigazda Hajós Roland találatával a 9. perc elején jutottak először vezetéshez, de fél perccel később Zsók Levente egyenlített. A 13. percben Vladimir Dubek visszavette a vezetést, de ezúttal sem élt túl sokáig a miskolci előny, Juhamatti Hietamäki a harmad hajrájában 2–2-re módosította az állást. A gól nélküli második felvonás után az 56. percben aztán Hietamäki ismét eredményesnek bizonyult, és végül győzelemre vezette a brassóiakat (2–3).

Kari Rauhanen, a barcaságiak edzője:Kemény, jó mérkőzés volt. Ami pedig a legfontosabb, az az, hogy a Brassó fennállása során először bekerült a MOL Liga rájátszásba.

A pénteki játéknapon az is eldőlt, hogy a tabella második helyén az Érsekújvár végez.

A nap harmadik mérkőzésén a Ferencváros gól nélküli nyitány után Andreas Lindquist révén megszerezte a vezetést a HSC Csíkszereda ellen, majd a 46. percben Kiss Gábor növelte a zöld-fehérek előnyét. A vendégek az 50. percben Marek Curilla révén szépítettek, egyenlíteniük azonban már nem sikerült (2–1). És ezzel a csíkiak eljátszották utolsó továbbjutási esélyüket is.

Eredmények

  • Miskolci JegesmedvékBrassói Corona 2–3
  • Ferencváros-HSC Csíkszereda 2–1
  • Érsekújvár-Újpest 3–2

 A tabella:

  •  1.  Dab.Docler                   47 27   5   3  12194-122  94 pont
  •  2.  Érsekújvár                    47 25   4   6  12184-148  89
  •  3.  Miskolc                        47 21   7   4  15163-127  81
  •  4.  Brassói Corona             47 24   2   5  16157-133  81
  •  5.  HSC Csíkszereda         47 20   7   2  18139-138  76
  •  6.  Ferencváros                 47 18   3   8  18185-198  68
  •  7.  UTE                         48  1   1   1  45 85-241   6

Kimaradt?