Szocsi 2014: nem készült el minden szálláshely az újságírók számára
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az újságírók elszállásolásának megoldását sürgeti a szocsi téli olimpia előkészítő bizottságától, mert a hegyvidéki szálláshelyek közül nem mindegyik készült el időre. Az újságírók elhelyezésére szolgáló kilenc szállóból csak hat működik teljes egészében. Egyes médiumok munkatársai, akik már megérkeztek a jövő szombaton kezdődő játékok helyszínére, nem tudták elfoglalni szálláshelyüket, hétfőre pedig mintegy 6 ezer sajtóorgánum képviselőit várják még Szocsiba.
Összesen mintegy 11 ezer újság, hírügynökség, tévé, rádió és internetes média tudósít majd az Oroszországban először megrendezendő téli olimpiai játékokat.
Thomas Bach, a NOB elnöke kijelentette a vasárnapi végrehajtó bizottság ülésén, hogy reményei szerint a következő napokban megoldódik a probléma. Kevan Gosper, a NOB sajtószolgálatának vezetője elmondta, felhívták az orosz szervezők figyelmét a hegyvidéki szállásokon tapasztalt problémákra. Az épületek állnak, elsősorban a szolgáltatásokkal van gond.
A szocsi olimpiai szervezőbizottság szombati közleményében azt ígérte, ha a sajtó képviselői azzal találják magukat szembe, hogy a szállásukat nem szerelték fel a szükséges szolgáltatásokkal, akkor új szállást biztosítanak számukra, akár jobb színvonalon. Azt írták, hogy a maradék három szállodában a végleges ellenőrzés folyik.
A NOB elnöke ugyanakkor dicsérte a téli olimpia előtti készültségi állapotokat Szocsiban. Thomas Bach szerint "nagyon jól alakulnak a dolgok". Az elnök szombaton meglátogatta az olimpiai falut, több sportolóval beszélgetett, akik "nagyon boldogok és el vannak ragadtatva az olimpiai faluban tapasztalt feltételektől". A NOB elnöke azt is elmondta, hogy a sportlétesítmények készen állnak, és "komolyan meg vagyunk arról győződve, hogy kiváló játékokra kerül sor".
Az orosz kormány 51 milliárd dollárt költött a szocsi téli olimpia megrendezésére: olimpiai létesítményekre, szálláshelyekre, utakra, repülőtérre, gyorsvasútra abban a reményben, hogy a Fekete-tenger partján elterülő üdülőhely egész évben igénybe vehető turisztikai célponttá válik.
Pénteken az orosz közlekedési miniszter Vlagyimir Putyin államfőnek beszámolva elismerte, hogy még nincs készen az egyik új autóút, amely Dagomiszból Adler felé Szocsin át vezet.