Pontozással kikapott Jean Pascaltól a román Lucian Bute

Nem kedvezett a súlycsoport váltás a korábbi nagyközépsúlyú IBF világelső Lucian Butének, hiszen a vasárnap hajnalban rendezett québeci gálán egyhangú pontozásos vereséget szenvedett az ugyancsak kanadai, egykori WBC bajnok Jean Pascaltól.

A profiboksz.hu tudósítása szerint a mérkőzés tapogatózó menettel indult, Bute kihasználva a karhosszbeli előnyeit kívülről szurkált, míg Pascal némileg passzívabban, kontrákra próbált berendezkedni. A második menet hasonlóképp folytatódott, Pascal a menet első felében megpróbálta magara húzni a meglehetősen óvatos Butét, majd az etap hajrájában néhány széles pofonnal sikerült kibillenteni az egyensúlyából.

A következő menetek hasonló ütemben zajlottak, Bute feltehetőleg saját testi épsége megóvása érdekében nem erőltette a közelharcot, míg Pascal a menetek utolsó percére tartogatta a rakétáit és menetrendszerűen letámadta ellenfelét. A 8. menetben Bute padlóra került, viszont Michael Griffin vezetőbíró csúszásnak minősítette az esetet.

A 10. menetben Bute az orra felett felszakadt egy vétlen fejelés következtében, ám a vérzés nem okozott komolyabb problémát. Az utolsó menetben érthetetlen módon Pascal a sarokba hátrált, majd hagyta, hogy Bute bokszzsákként gyakoroljon rajta, és bár komolyabb kárt nem sikerült benne tenni, mégis úgy tűnt, hogy sokat kivett belőle a saját felelőtlensége.

A 12 menet leteltével Pascal örülhetett, hiszen a pontozok 116-112,117-110,117-111 arányban őt látták a mérkőzés győztesének és begyűjtötte az NABF félnehézsúlyú bajnoki övét.

Kimaradt?